

A NAV mindenkinek készít adóbevallás-tervezetet
Az szja 1+1 százalékáról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.

A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése a harmadik Adó-Tanácskozás fókuszában
Az adóhivatal már több mint ötmillió magánszemélynek készít szja-bevallási tervezetet a kifizetői adatszolgáltatás alapján – mondta el Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Harminc tonna hamis ruha
Több mint százezer hamis ruhadarabot és 30 ezer pár cipőt foglalt le tavaly a NAV. A hamisítványok társadalmi hasznot hajthatnak, a hatóság ugyanis bizonyos feltételek mellett a rászorulóknak ajánlhatja fel.

Rekordmennyiségű heroint találtak a pénzügyőrök Röszkén

Nyomoz az adóhatóság az MSZP zavaros pénzügyeivel kapcsolatban
Már évekkel ezelőtt közszájon forgott, hogy az MSZP-ben létezik egy úgynevezett fekete kassza, amelyből a párt bizonylattal fedezni nem tudott kiadásait finanszírozták.

Navracsics Tibor: Horváth János életútja a meg nem valósult magyar polgárosodás pályája
A Budapest Világörökségéért Alapítvány rendezvényén Magyarország volt uniós biztosa, korábbi közigazgatási és igazságügyi miniszter páratlanul okos emberként jellemezte a tavaly 99. életévében elhunyt politikust.

Mentesítést adott az adózoknak egy határidő betartása alól a NAV

MSZP-s fekete kassza: a NAV-nál van az ügy
A szocialisták egy hónapra kitiltották sajtótájékoztatóikról a köztévé híradójának stábját, miután az ügyről kérdezték Harangozó Gábor elnökségi tagot.

NAV: Fennakadások az elektronikus szolgáltatásokban
Nem érhető el a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) rendszere, ami fennakadást okozhat a NAV szolgáltatásaiban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn a honlapján.
