

Pár éven belül kiszorulhat a papíralapú bevallás
Tovább bővült azok köre, akiknek immár a NAV készíti el a bevallását, a magánszemélyek mellett ebbe beletartoznak az őstermelők és az egyéni vállalkozók is.

Csaknem 30 százalékkal nőtt az e-SZJA rendszert használók száma
Izer Norbert szerint az adatok azt mutatják, hogy a lakosság körében egyre népszerűbbek az egyszerű, online megoldások, idén már csak minden ötödik bevallást küldték be papíron.

Van lehetőség az adócsökkentésre
Domokos László szerint elsősorban a munkára rakódó közterhek lefaragása jöhetne szóba, a lépés ugyanis javítana az ország versenyképességén.

Navracsics Tibor: Az Erasmus + programban részt vevőknek vonzóbbak a karrierlehetőségeik
Az Erasmus+ program résztvevőinek vonzóbbak a karrierlehetőségeik, a programban részt vevő egyetemek pedig jobb helyzetben vannak ahhoz, hogy megfeleljenek a munkaerőpiaci igényeknek – jelentette ki az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpoli

Éjfélkor lejár az adóbevallás elkészítésének határideje
Hétfő éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

Harminchárommilliárd forint adókedvezmény százezreknek

Izer Norbert: Mintegy 33 milliárd forint adókedvezmény az öngondoskodásra
A legtöbb adózónak külön teendő nélkül is érvényes bevallássá válik május 20-án a tervezete, ám azoknak, akik adókedvezményt érvényesítenek, mindenképp érdemes ezt átnézniük.

Már csak négy nap van hátra az szja-bevallás határidejéig
Már csak négy nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallás határidejéig, azaz május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűb

Pénzeső a DK baráti cégeinek
Csaknem nyolcvanmillió forintért ad közösségimédia-marketinggel kapcsolatos tanácsokat az európai parlamenti kampány idején két cég a Gyurcsány-párt frakciójának.
