15 gekkó és 20 csiga tart a Nemzetközi Űrállomásra
Nem nyílt ki az egyik navigációs antenna az orosz Progressz M-19M jelzésű teherűrhajón, amelyet szerdán indítottak el Bajkonurról a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
A magyar–kínai kapcsolatok már nem csupán a protokolláris keretekre szorítkoznak, szoros barátság is összeköti a két országot – jelentette ki Navracsics Tibor.

Továbbra is kérdés, hogy mi lesz a Valcea többek által is csábított légiósaival, így Katarina Bulatoviccsal, Alexandrina Barbosával és Silvia Navarróval.

A kormány elkötelezett a párbeszéd mellett minden, a jövő generációit érintő kérdésben.

Kizárólag vámhatósági engedély birtokában végezhető dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység július 1-je után – hívta fel a figyelmet a NAV.

A miniszter március végén tett feljelentést egy e-mailben érkezett halálos fenyegetés miatt.

Menekülő cigarettacsempész ütközött össze a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrautójával Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a balesetben az egyik pénzügyőr könnyebben megsérült.

Százmillió forintos koncessziós díjat, játékadót és felügyeleti díjat kell fizetniük az internetes szerencsejátékokat szervező társaságoknak.

Navracsics Tibor miniszter és két államtitkára az alaptörvény negyedik módosításához kapcsolódó törvénycsomaghoz nyújtott be módosító javaslatot.

Tavasszal gumiszervizeket és kertészeteket is próbára tesznek az adóellenőrök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.