Megszűnhet az ellenzék széttagoltsága?
Megkezdődött pénteken a szíriai ellenzéki csoportosulások kétnapos isztambuli tanácskozása, amelyen megpróbálják elsimítani vitáikat.
Jövő héten megkezdődik a mintegy 11 hetes nyári szünet. A munkát vállalók számára a tájékozódást információs füzettel segíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Mi a kiindulópont? – igyekezett tisztázni a kormány két évéről folytatott parlamenti vitanap kezdetén Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.

Május végéig 134 800 adóvégrehajtást indított a NAV, ezekből 156,5 milliárd forint folyt be, ez az összeg 6,7 százalékkal növekedett egy év alatt.

Azokhoz a célokhoz, amelyeket 2010 tavaszán kitűztünk, sikerült közelebb kerülnünk – hangsúlyozta Navracsics Tibor a parlamentben.

Navracsics a Figyelőnek adott interjújában vívmánynak nevezte, hogy a kormány az elmúlt két évben úgy tudta végrehajtani akaratát, hogy az ország stabil maradt.

A rendőrség, a NAV és a katasztrófavédelem csütörtök reggel átfogó közúti ellenőrzést kezdett a M3-as autópályán Görbeházánál, mindkét pályatesten.

A cégvezető megakadályozta a hitelezők által bejelentett 43 millió forintos tartozás kielégítését, ezért a felszámoló feljelentette őt.

Alkoholt és cigarettát is lefoglaltak az M7-es autópálya táskai és töreki pihenőjében a társhatóságokkal közös ellenőrzésen az adóhatóság.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter képviseli a kormányt a csütörtöki parlamenti vitanapon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.