Szoboszlait megint Gerrardhoz hasonlítják, ebben viszont nincs sok köszönet

Szoboszlai Dominik a Liverpool–Burnley 1-1-re végződő Premier League-mérkőzésen tizenegyest rontott még az első félidőben. A Liverpool-szurkolók egyből Steven Gerrardot emlegetik Szoboszlai kapcsán, ez viszont most egyértelműen nem dicséret.

2026. 01. 18. 7:38
Szoboszlai Dominik kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában
Szoboszlai Dominik kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában Fotó: MI NEWS Forrás: NurPhoto
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Liverpool küszködéséről sokat elmond, hogy az 1980/81-es idény történt meg a klubbal, hogy az első osztály újoncait nem tudta legyőzni hazai pályán. Arne Slot együttese ezt a bravúrt közel egy hónap alatt véghez vitte – 1-1 a Sunderland, 0-0 a Leeds és szombaton 1-1 a Burnley ellen. Az Anfield közönsége a Burnley elleni Premier League-mérkőzésen a frusztráltságának hangot is adott, némi füttykoncert is volt, amelyről a meccs után Slotnak is magyarázkodnia kellett. Angliában pedig a Liverpool korábbi legendás középpályása, Steven Gerrard fogalmazott keményen a lefújás után. A szakértőként dolgozó Gerrard figyelmeztette a holland vezetőedzőt, amire Slotnak érdemes figyelnie.

Steven Gerrard szerint nagyon nem elfogadható, ami a Liverpool–Burnley mérkőzésen történt
Steven Gerrard szerint nagyon nem elfogadható, ami a Liverpool–Burnley mérkőzésen történt  Fotó: X/The Touchline

Liverpool–Burnley: Gerrard véleménye a meccsről

A klub legendája a TNT Sports műsorában arról kérdezték, hogy a Liverpool hiába veretlen már minden sorozatot figyelembe véve 12 meccse, a Burnley elleni volt zsinórban a negyedik döntetlenje, a címvédő 2026-ban még nem nyert bajnoki mérkőzést. 

– Bár veretlenek és jobb formában vannak, a Leeds és a Burnley elleni hazai döntetlenekről mindannyian tudjuk, hogy elfogadhatatlanok, ezért a vezetőedző ismét sok kritikát fog kapni – kezdte Gerrard, majd megvédte Slotot, ahogy azt már korábban is tette. – Bízzunk az edzőben, korábban is mondtam már, hogy a csapat nincs válságban. Úgy érzem, Slot képes a helyzeten javítani. 

Ne felejtsük: az ő vezetésével mászott vissza a Liverpool a jelenlegi negyedik helyre, ami már Bajnokok Ligája-indulást ér. Szerintem a csapat prioritása innentől ez lesz a mostani idényben, minimum a negyedik hely, de ez persze nem jelenti azt, hogy az edző nem fog súlyos kritikákat kapni.

Szoboszlait Gerrardhoz hasonlítják, bár ez most nem dicséret

Még 0-0-nál történt, hogy a Liverpool büntetőt kapott, a labda mögé Mohamed Szalah hiányában Szoboszlai Dominik állt, aki azonban szétforgácsolta a kapufát. A 25 éves magyar középpályásnak profi pályafutásában ez volt mindössze a második kihagyott büntetője, s a hibája miatt a közösségi médiában ismét Gerrardhoz hasonlították. Ezúttal azonban nem azért, mert szintén a nyolcas mezszámot viseli, s a csapatkapitánya szalag várományosa lehet a magyar játékos a Liverpoolnál.

A videón még egy 2011-es bajnoki látható. A Liverpool a Blackburn otthonában lépett pályára, s a vendégek 3-1-es hátrányban büntetőhöz jutottak, a labda mögé természetesen Gerrard állt, aki azonban csúnyán kihagyta azt. A Liverpool -zurkolók körében a mai napig fennáll az az összeesküvés-elmélet, hogy Gerrard a rúgás előtt kinézett Roy Hodgson vezetőedzőre – ez a lentebbi videó is igazolja –, majd direkt kihagyta azt. A meccset végül a Liverpool elvesztette, a Vörösök pedig nem sokkal később Hodgsont menesztették, miután a klub mindössze négy pontra volt a kiesőzónától a Premier League-ben.

S a szurkolók most Szoboszlainak róják ezt fel, mondván, hogy Slot kirúgását akarja, és várja már, hogy egy új edző, esetleg Xabi Alonso érkezzen a kispadra... 

Persze ennek kevés – szinte semennyi – a valóságalapja, a szurkolók azonban szeretnek túlgondolni egyes helyzeteket, főleg ha a csapatuk nem nyer.

A Liverpool–Burnley mérkőzés összefoglalója:

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.