Lezuhant egy kisrepülőgép Kanada keleti részén, többen meghaltak
Heten életüket vesztették egy kisrepülőgép szerencsétlenségében Kanada keleti részén – közölte a TSB kanadai közlekedésbiztonsági hatóság csütörtökön.
A vádhatóság azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönre a férfit, és 9 évre tiltsa el a vízi járművezetéstől abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Hatvanezer embert telepítenek ki otthonaikból ipari baleset miatt Texasban a hálaadásnapi ünnep előestéjén – jelentették be a helyi hatóságok szerda este.

Balesetet szenvedett egy általános iskolásokat is szállító busz szerdán a perui Cusco városának térségében, heten életüket vesztették és 39-en megsérültek – közölte az Andina perui hírügynökség a helyi rendőrségre hivatkozva.

Tizenkilencmillió forint gyűlt össze a 9. Jótékonysági Maciaukción, amelyen a legmagasabb áron, 3,5 millió forintért a Jason Momoa amerikai színész által felajánlott mackó kelt el. Az árverésen megemlékeztek a januárban elhunyt Andy Vajna filmproducerről

Párizs 2013-ban küldött katonákat Maliba, miután az ottani államcsínyt követően dzsihadista csoportok foglalták el az ország északi és középső részét, és a főváros, Bamako felé nyomultak.


Rekordszámú turista látogatott idén Csernobilba. Majd nem sokkal később egy másik katasztrófahelyszínről, Velencéről érkeznek tudósítások, a felvételeken turisták szelfiznek a vízzel elárasztott Velencében.


November elején, nyolcvanhét éves korában elhunyt a magyar irodalom különleges, csöndes hangú, visszahúzódó szereplője, Tarbay Ede.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.