A kommunizmus áldozataira emlékeznek
A keddi emléknapon a központi rendezvények keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban mond beszédet a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
A magyar társadalom túlnyomó többsége támogatja a kormány család- és nemzetpolitikáját – jelentette ki az Emmi helyettes államtitkára

Az idei 7,7 milliárd forintról jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása – jelentette be tegnap a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Az Életjel Mentőkutyás egység és Nagyné Varga Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa igazgatója, a Szolnok Városi Civil Tanács elnöke kapta az Értékteremtő Közösségekért-díjat.

Szalay-Bobrovniczky Vince közölte: az idén további ötmilliárd forint plusz forrást jelent a Magyar falu program keretében meghirdetendő Falusi civil alap.

Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke felidézte: a pesti gettó kapuit a szovjet katonák nyitották ki, és a budapesti zsidóság örök hálával tartozik nekik ezért.

Budapest volt városvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjúban többek között beszélt az új kormányszóvivőről, a megszüntetett Budapestinfóról, a klímavészhelyzetről és a jobboldali közösség előtt álló kihívásokról is.

Ez annál is inkább szükséges, mert a hit gyengült és az „identitásunkat, civilizációnkat meghatározó vallásunkat” számos támadás érte az elmúlt időszakban – közölte a CÖF alapítója.

A „szellemi honvédők” és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) ünnepi találkozóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke azt mondta, hogy bajtársként érkezett.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra lesz január 1-től a kormányszóvivő, Hollik István pedig a Fidesz kommunikációs igazgatójaként folytatja – értesült a Magyar Nemzet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.