Új pályázatokat írtak ki tanulmányi versenyekre és ösztöndíjakra
Több mint négyszázmillió forint támogatást nyerhetnek el tehetséges fiatalok az Emmi megbízásából a napokban közzétett pályázatokon.
Visszavágót vív ma a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezője első körében, és 2-1-es előnnyel várja Razgradban a Ludogorec elleni találkozót.


Az ország a 2004-es NATO-csatlakozása óta halogatta a bolgár légierő modernizációját, a régi, elavult szovjet haditechnikának a NATO-kompatibilis harci repülőgépekre történő cseréjét.

Jó kilátásokkal várják az Európa-liga selejtezőjének első fordulójának visszavágóit a magyarországi csapatok: a Debrecen és a Honvéd három, a Fehérvár öt gólt szerezve győzte le ellenfelét.


Egy év alatt több mint 1,1 millióval bővült az Európai Unió lélekszáma, amely 2019. január 1-jén 513 millió 481 ezer volt a becslések szerint. A növekedés a pozitív migrációs egyenlegnek tudható be – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szer


A Hangvető vezetésével és az Európai Unió támogatásával, MOST néven indul nemzetközi program a nyugat-balkáni világzenei fejlesztésére.

A brüsszeli háttéralkuk során Bulgáriának komoly esélye volt megszerezni az EU valamelyik kulcspozícióját, de végül mindegyikről lemaradt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.