Magyar kukoricát vesz Bulgária
Bulgáriában idén 246 ezer tonna kukoricát takarítottak be, ami 85 százalékkal elmarad a múlt évi mennyiségtől elsősorban a tavaszi-nyári szárazság miatt - közölte pénteken a balkáni ország mezőgazdasági minisztériuma.
Az erdélyi magyaroknak tanulniuk kell a bulgáriai törökök példájából, akik az európai parlamenti választásokon való tömeges részvételüknek köszönhetően a várt kettő helyett öt képviselőt tudtak Brüsszelbe juttatni – nyilatkozta lapunknak Sógor Csaba szená

A jogállammal erőszakosan szembeszegülő, szélsőbaloldali szervezetek és mozgalmak szimpatizánsát választotta meg elnökének az SPD ifjúsági szervezete. Románia és Bulgária az Európai Unióba való belépésével a cigányok lélekszáma már messze meghaladja a dán

A rendező Ausztria és Svájc, valamint a selejtezőcsoportjából már korábban továbbjutott Németország, Görögország, Csehország és Románia után szombaton Olaszország, Franciaország, Horvátország, Hollandia, Lengyelország és Spanyolország is biztosította hely




Gőzszivárgás miatt leállították a kozloduji atomerőmű egyik 1000 megawatt kapacitású reaktorát szombaton. Radioaktív anyag nem került a levegőbe, az erőmű területén a sugárzás szintje válozatlan maradt.

A közel két évtizedes múltra visszatekintő Fauna Egyesület továbbra is azon dolgozik, hogy a szemléletformálás eszközeivel ébressze rá a társadalmat arra, hogy a szenvedés nem csak emberi sajátosság. Éreznek, szenvednek, fájdalmat élnek át az állatok is.

A negyedik „kalapba” került a magyar válogatott a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek sorsolása kapcsán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.