Katonadolog
Nem voltam sem alanya, sem tárgya hajdanában a régiesen szólva „általános védkötelezettségnek”, magyarán: nem voltam besorozott katona.
Az első esztergomi kamaraopera-fesztiválhoz kapcsolódva a várszínház felkérésére mutatták be az Operalátvány című kiállítást a múzeum lovagtermében.
Az elmúlt évszázadban valószínűleg nem csak Magyarországon nőtt fel jó néhány olyan nemzedék, amelyiknek igen csekély fogalma van a Szent Ferenc zarándoklat mibenlétéről.
Ötvenedik alkalommal rendezik meg augusztus 20-án a nemzetközi hírű debreceni virágkarnevált – közölték a szervezők szerdán, a karneváli programok egyik helyszínén, a Nagyerdei Stadionban rendezett sajtóeseményen, ahol több fellépő is ízelítőt adott készü
Az őszi önkormányzati választáson több, zömében baloldali pártok támogatásával induló polgármesterjelölt is keresztény-konzervatív neveltetésével kampányol.
A Hír TV Terc című műsorában egy valóban döbbenetes és elhallgatott téma – a kényszerített örökbefogadás – került napirendre. Nyugat-Európa több országában mondvacsinált indokokkal vesznek el gyermekeket szüleiktől, és adnak nem egyszer azonos nemű párokn
Nem kis megdöbbenést keltett, hogy Ferenc pápa elfogadta a romániai meghívást, ahogy elődje, Szent II. János Pál is – ám ami nem sikerült a lengyel pápának, az sikerült az argentinnak.
A jövő évi rendezvény tiszteletbeli házigazdája Csíkdelne lesz, mivel a lakosságszámhoz viszonyítva onnan érkeztek a legtöbben.
Gyermekáldásra készülő és babát váró családokat áldott meg tegnap Spányi Antal megyés püspök Vértessomlón, a Sarlós Boldogasszony-templomban megtartott búcsún.
Zenta 1697 címmel mutatnak be rockoperát a zentai csatáról az esztergomi bazilika előtti téren augusztus 14-én. Szarka Gyula zeneszerző, előadóművész és Szálinger Balázs költő darabját Pataki András rendezésében láthatja a közönség. Mint az M1 aktuális cs
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.