Játékban az alapemberek
A hét végén nem dőlt ki senki sem, Nagy Ádám sérülése is szépen gyógyul, s válogatott játékosaink többnyire jó élményekkel töltekezve érkeztek meg Telkibe.
Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására – jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

A fotópályázatra három kategóriában – táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek témában – várják a pályaműveket.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyarország élőben című műsorban kiemelte: Dobrev Klára egy olyan portugál tisztviselőt alkalmaz Brüsszelben, aki egy súlyos korrupciós ügy főszereplője.

AZ NB I nyitánya csonka lesz, mivel a Bajnokok Ligája-selejtezőben érdekelt címvédő Ferencváros és a legutóbb bronzérmes Debrecen rangadóját elhalasztották.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott: a vitákban „az ideológiai indíttatású politikai boszorkányüldözés” sem kizárt, de – tette hozzá – hazánk jó biztosjelöltet állított Trócsányi László személyében.

A kormány fontosnak tartja az aktív turizmus feltételeinek javítását, amelynek köszönhetően számos új és felújított kilátót, szálláshelyet, pihenőhelyet és egyéb közjóléti létesítményt adtak át.

Az EP-választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Elfogadhatatlannak tartja Dömötör Csaba, hogy az ellenzék előre kitervelt módon, tudatosan próbálja megfúrni a magyar képviselők jelöltségét az Európai Parlament szakbizottságaiban.

A nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta meg az Országgyűlés, amely döntött Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztéséről, elfogadta a jövő évi költségvetést és módosította a köznevelési törvényt is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.