Ibsen-palota lesz Békésben
Ibsen-palota néven művészeti, oktatási és közművelődési központ születik Békés megye székhelyén, Békéscsabán. A kulturális központ, amely 700 millió forintból valósul meg, szorosan együttműködik a Békés Megyei Jókai Színházzal.

Nyílt levél a kulturális miniszternek
A magyar dráma napján adta át Hiller István oktatási és kulturális miniszter az Új Színház stúdiójában Csizmadia Tibornak, a Magyar Színházi Társaság vezetőjének az előadó-művészeti törvény tervezetét. A miniszter ekkor elmondta, tíz nap áll a szakma képv

Bohózat, rockopera, tragédia
A közönséget feltételezhetően az eddiginél jobban vonzó darabok irányába mozdultak el vidéki teátrumaink. A „népszínházi váltást” a könnyed hangvétel, az operettek, musicalek repertoárra tűzése mellett a már bejáratott, közkedveltségnek örvendő tragédiák

A boldogság megérkezik
Még tart a nyári évad, az őszre készülő színházak azonban már sorra tartják évadnyitó társulati üléseiket. Két vidéki színházunkból növekvő anyagi biztonságról, valamint ígéretesen formálódó programról érkezett tudósítás. Az Árpád híd pesti hídfőjénél utc

Tizedik, jubileumi évadjára készül a Csíki Játékszín
Az elmúlt kilenc év tapasztalatait kívánta ötvözni idei műsortervének összeállításában, méltóképpen ünnepelve a társulat tizedik évadját a csíkszeredai Csíki Játékszín önkormányzati színház.

Drámák, vígjátékok, operettek