Iskolai megalázásért kért bocsánatot Romney
Bocsánatkérésre kényszerült Mitt Romney egy középiskolás bántalmazás kapcsán.
Barack Obama amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy támogatja az egyneműek házasságkötését.
Csökkenő trendet mutat a válások száma Szlovákiában – derült ki az igazságügyi minisztérium a tavalyi évre vonatkozó, most nyilvánosságra hozott adatai és a statisztikai hivatal korábbi felméréseinek összehasonlításából.
Férje és sógora fogóval kitépte a 15 éves Szahar Gul körmeit, majd forró vassal kínozta, és eltörte ujjait.
Azzal, hogy a nők egyre később vállalnak gyermeket, nőnek a terméketlenségi mutatók is, és emelkedik azon nők száma is, akik végül gyermektelenül élik le életüket.
Az idei év első két hónapjában több gyermek született és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában, így mérséklődik a népességcsökkenés.
Eljegyezte egymást Angelina Jolie és Brad Pitt – jelentette be a két amerikai filmszínész szóvivője.
A hazai születésszám növekedése és a házasságkötések számának emelkedése a népesedési akcióterv jövőbeli sikerét vetíti előre.
A háború során, végig frontharcosként, rengeteg szörnyűséget tapasztalt – ám szörnyűségekről részletesen lehet olvasni rengeteg más forrásban, visszaemlékezésben. Olyan írását választottam tehát e blog meghívottjaként, amely a „vagány” katonaélet egy napo
A holland kormány hadat üzen a kényszerházasságoknak, pénteken elfogadott törvényjavaslatai a házasságkötések szigorítását szolgálják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.