Felújították a nagykállói általános iskolát
Nagykálló csaknem 395 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az iskola energetikai korszerűsítésére.
Idén eddig 17 pályázattal segítik a kistelepüléseket.

A vírusjárvány miatti iskolabezárás és a digitális munkarend nem segített a helyzeten.

A beruházások során – amelyek várhatóan 2021 tavaszán fejeződnek be – az intézményekben akadálymentesítés is megvalósul.

A berlini hatóságok most, 2020-ban végre bejelentették, hogy kivizsgálják az ügyet.

Előre kitervelt akció állhat a „megpuccsolt” józsefvárosi tüntetés mögött.

Korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette a tankönyvcsomagok ára, ez az összeg teljes egészében a családoknál marad.

Művei a rendszerváltás után jelenhettek meg itthon, akkor hirtelen több is, de nem teljes mértékben.

A tananyaggal jól haladtak a legkisebbek is, de a közösségfejlesztés a második évre tolódott.

Szigorúak a felvételi követelmények, de szigorú szabályokhoz kötött az iskolaőrök jogköre is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.