
Minden jel arra mutat, a bankárlobbinak mégis sikerül kiharcolnia, hogy az év során elhangzott dörgedelmes prémiumadóztatási ígéretekből végül semmi ne valósuljon meg. Az idei válság alig csapolta meg az év végi juttatásaikat, amelyeket még az állami segí
A Nacionalni gradjanski c. újvidéki napilap szerdai száma demokrata párti forrásokra hivatkozva korrupcióval vádolja Egeresi Sándort, a vajdasági képviselőház elnökét. Egeresi a Vajdaság Mának adott interjújában tagadja a vádakat, véleménye szerint azok á
A szabad politikai véleménynyilvánítás körébe tartozik Bajnai Gordon miniszterelnöknek az a nyilatkozata, amelyben arról beszélt, hogy a Jobbikot nem tartja demokratikus pártnak – írta a Jobbik alelnökének levelére válaszolva a Köztársasági Elnöki Hivatal
A 2006-os országgyűlési választásokhoz és a tavalyi európai parlamenti választásokhoz hasonlóan az idén tavasszal is a hivatalos kampány idejére eshet az uniós pénzből megvalósult fejlesztések reklámja, amely a fejlesztések sikereit ismertetné. Lapunk meg
„Magyarország Európa-első!” – részlet az uniós forrásokat felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, illetve az MSZP honlapjáról Egy igazán ütős eredménykampánynak legalább két öszszetevője van. Az egyik része, ugye, maga a
Magyarország adja a legtöbb közvetlen állami támogatást az óriáscégeknek az Európai Unió tagországai közül – derül ki az Európai Bizottság legfrissebb jelentéséből. Sem a pénzügyi, sem a gazdasági tárca nem rendelkezik precíz kimutatással arról, hová ment
A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol arról, hogy elkeseredett volt Stasi-foglyok megszállták egykori börtönüket. A Neue Zürcher Zeitung a svájci gazdaszervezet éves közgyűlésének apropóján ismerteti a követeléseiket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.