Egyforma idegenek sorsa
A mától a hazai mozik műsorán is látható Három egyforma idegen című dokumentumfilm vitaindító tényfeltárása az emberkísérletek szövevényeibe enged belelátni.
Nagy kérdés, hogy képesek leszünk-e csökkenteni a szegények számát, kiállni minden életért, felvállalni hitünket, tenni az üldözöttekért – mondta.

A főgonoszt alakító Rami Malek más kötelezettségei és Daniel Craig sérülése miatt újabb csúszást szenved a 25. James Bond-film forgatása, amely szeptember helyett október végén, novemberben fejeződhet be – adta hírül a The Sun című brit bulvárlap bennfent

Reuven Rivlin neje évek óta tüdőfibrózissal küzdött, és több mint két hónapja tüdőátültetésen esett át. Az asszonyt hetvenhárom éves korában érte a halál.

Az abortusz volt terítéken.

Évente közel ezer felnőttszívműtétet végeznek az országos kardiológiai intézetben, egyre többet a mellkason ejtett kis bemetszésből és speciális kamerával, háromdimenziós endoszkóppal.

Egyre gyakrabban vetnek be robotokat a sebészeti műtétek során, ezek a költséges műtéti módszerek azonban csak kevés előnnyel járnak a bécsi Ludwig Boltzmann Intézet 28 klinikai tanulmányt elemző jelentése szerint.

A sorsunkról, a jövőnkről fogunk dönteni holnap. Egész Európa jövőjéről dönthetünk, ha vasárnap elmegyünk szavazni. A jövő Európája pedig arról szól, hogy Magyarország magyar ország maradhat-e.

Az elhízás nemcsak önmagában veszélyes a szervezetre, hanem kimutatták, hogy szoros összegfüggésben van több krónikus betegséggel is.

Először születtek hatos ikrek Lengyelországban, a négy kislány és a két kisfiú egy krakkói egyetemi klinikán jött világra hétfő reggel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.