Kivégzettek szervei a kínai feketepiacon
A transzplantációkhoz használt szervek több mint hatvanöt százaléka kivégzett rabok testéből származik Kínában – jelentette a kommunista ország médiája.
A férfiként született transzszexuális gyilkos hosszas jogi csatározások után végül átkerül egy női börtönbe, miután a szigetország legfelsőbb bírósága kimondta, hogy alapvető emberi jogai sérülnek, valamint a társadalomra való veszélyessége is növekszik a

Csütörtök reggeltől ismét teljes körűen működik Zalaegerszegen a megyei kórház, ahol szerdán csaknem 10 órás áramkimaradás volt – közölte csütörtökön az intézmény főigazgatója.

A főkapcsoló meghibásodása miatt órák óta szünetel az áramszolgáltatás a Zala Megyei Kórházban Zalaegerszegen; a műtéteket törölték, a rendelőintézetben szünetel betegellátás, a számítógépek nem működnek - tájékoztatta Havlik Károly főmérnök a helyszínen

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot több alkalommal értesítették arról, hogy egy leszerelt rendőr életveszélyesen megfenyegette külön élő feleségét, de mivel a bejelentők nem tettek feljelentést, ezért a rendőrség nem tett megelőző intézkedést. A



A nem kívánatos játékosok közül Bajzát Péter mégis marad, Böőr Zoltán viszont távozik.

Kínában a transzplantációs szervek csaknem kétharmadát a kivégzett elítéltektől nyerik. A kínai kormány most önkéntes rendszerben próbál meg gondoskodni a szervekről, és ettől azt is reméli, hogy visszaszorul az illegális szervkereskedelem.

Előzetes letartóztatásba helyzete a Bács-Kiskun Megyei Bíróság azt a volt rendőrt, aki hétfőn több késszúrással meggyilkolta a feleségét Kecskeméten – közölte a rendőrség szerdán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.