Vérhiány Szekszárdon
Véradásra kéri a lakosokat a Magyar Vöröskereszt és a szekszárdi véradó állomás.
Másfél órás műtéttel sikerült megmenteni egy megkínzott kutya életét egy kecskeméti állatmenhelyen. A kutyát szerdán reggel találták Kecskeméten.

Tizenhárom kis súlyú koraszülött betegedett meg egy baktérium miatt a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház koraszülötteket ellátó centrumában; egy gyermek meghalt, az osztályon felvételi zárlatot rendeltek el.

Meghalt az első magyarországi szívátültetésen átesett gyermek Balatonvilágoson kedd reggel - közölte a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért szervezet elnöke. A halál okát vizsgálják, a kisfiú kezelőorvosa, Ablonczy László szerint vélhetően s

Ismét életmentő műtéten esett át Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa. A legendás Fekete Párducnak ismét kilyukadt a tüdeje, így öt hónapon belül már harmadszor kellett megműteni.

Egy ismeretlen személy az egyik baranyai laphoz eljuttatta azt a többoldalalas levelet, amelyben Papp Lajos a nyugdíjazását kérte. A neves szívsebész professzor szeretné visszanyerni „véleménynyilvánítási szabadságát”. Részleteket egyelőre nem tudni.

Olaszországban eljárást indítottak három orvos ellen, mert indokolatlanul, a magas tb-térítésért végeztek el műtéteket.

Kriszta csak azt akarja mondani, hogy szívből bánja, hogy nem hozta világra, nincs is mentsége. Csupán annyi, hogy nem az volt, aki most. Kriszta nem tudta azt, hogy szép, szerethető, hogy valaki, akinek súlya van.

Eltemették a fényeslitkei késelés áldozatát, a 14 éves fiút csütörtökön helyezték örök nyugalomra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

A Bayern München csütörtökön közleményében jelentette be, hogy labdarúgója, Franck Ribery sikeres műtéten esett át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.