Novák Katalin: Keddtől lehet pályázni bölcsődefejlesztési támogatásokra Pest megyében
Az államtitkár elmondta, hogy a kormány pályázati támogatásával újabb férőhelyek létesülnek a Pest megyei települések önkormányzati fenntartású intézményeiben.
Az igénylők között akadnak olyan családok és házaspárok, amelyek többféle segítséget is kérnek – ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A miniszterelnök és Stephen Harper megbeszélésén aktuális világpolitikai témákról volt szó, de tárgyaltak a magyar-kanadai kulturális kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről is.

Hálával emlékezünk azokra, akik harminc évvel ezelőtt és azt követően tettek valamit az európai emberek és nemzetek szabadságáért – mondta beszédében Balog Zoltán.

Ha ide el tudunk jutni, akkor az Európai Unió is hatékonyabb lesz – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Angela Merkel és Orbán Viktor augusztus 19-én ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a piknik évfordulója alkalmából a soproni belvárosi evangélikus templomban, ahol a két vezető beszédet is mond.

Nagyon népszerű intézkedés a családosok jelzáloghitelének részleges elengedése, illetve állami átvállalása is, amely háromgyerekes családok esetén akár 4 millió forintig is terjedhet.

A babaváró támogatásokra már több mint 6300 szerződést kötöttek. A kérelmezők többsége, több mint 5600-an a teljes, 10 milliós összeget igénybe vették.

Novák Katalin arról is beszélt a lapnak adott interjúban, hogy felkészültek az önkormányzati választásra, és bíznak benne, hogy az új európai vezetés is kedvezőbb lesz, mint a Juncker-bizottság volt.

A „Jónak lenni jó” adománygyűjtés sikerességét egy kormányzati kisfilmben foglalta össze a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.