A festői környezetben elhelyezkedő Zánkáról, a gyermektáborból jelentkezett be Novák Katalin
A köztársasági elnök köszöntötte az Erzsébet-táborban a gyermekeket.
A köztársasági elnök üdvözölte Recep Tayyip Erdogan döntését a svéd csatlakozási kérelemről.
A köztársasági elnök közölte, hogy a kormány részéről megvan a szándék a vidéki Magyarország erősítésére.
„Nemcsak bennünket, magyarokat nyűgöz majd le a sorozat és Hunyadi János Európa sorsát meghatározó élete” – írta közösségi oldalán az államfő.
Hivatalosan is létrejött az Európai Uniós Ügyek minisztériuma.
A köztársasági elnök azt kéri a magyar politikai élet minden szereplőjétől és az uniós intézményektől, tegyenek meg mindent, hogy a pedagógusok béremeléséhez szükséges források rendelkezésre álljanak.
Mádl Ferenc ízig-vérig diplomata volt, akinek elnökségére a diplomáciai aktivitás igencsak jellemző volt, így Mádl Ferencre ebből a szempontból is példaként tekint – hangsúlyozta az államfő.
Annette Kurschustal és Balog Zoltán püspökkel beszélgetett a köztársasági elnök.
Üdv a fedélzeten! – köszöntötte a kormányfő az új minisztereket.
Tuzson Bence korábban arra kérte Orbán Viktort, hogy egy tiszta, hagyományos Igazságügyi Minisztérium jöjjön létre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.