Menczer Tamás: Az őshonos kisebbségek fontosabbak, mint az illegális bevándorlók
„A május 26-i választás egyik tétje, hogy olyanok kerüljenek az EP-be, akinek az őshonos kisebbségek fontosabbak, mint az illegális bevándorlók” – jelentette ki.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kétnapos csíkszeredai látogatáson vesz részt, ahol többek közt székelyföldi polgármesterekkel találkozik.
Zalán János ötéves céljai között szerepel, hogy országosan kiterjessze a sérült embereket segítő színházi modelljét, valamint elősegítse a fiatalok kulturális szocializációját.
A kormányfő és Jakubinyi György egyezetésén Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról valamint a romániai magyarság megmaradásáról is szó esett.
A Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának? című konferencia felszólalói szerint a zsidó-keresztény kultúrával, hagyománnyal szemben állók a kontinens lerombolására törekednek.
Az ep-választásnak óriási a tétje, az elvilágiasodott, bevándorláspárti erők néznek szembe a nemzetek Európájának gondolatát támogató, a keresztény kultúra védelmét fontosnak tartó közösségekkel.
A megtett út függvényében akár 400 ezer forint utazási támogatást is lehet kapni, de a szállás és az ellátás költsége teljes egészében a csoportokat terheli majd.
A pályázatot a Rákóczi Szövetség hirdeti meg együttműködve a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságával – közölte Soltész Miklós.
A magyar kereszténység hetévé nyilvánítja a kormány a katolikus egyházfő, Ferenc pápa június 1-i csíksomlyói látogatása és a június 7-én kezdődő hagyományos búcsú közötti időszakot.
Közös felhívásban biztatják a székely megyék vezetői a székelyeket arra, hogy vegyenek részt népviseletben Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.