Találka a fogadjistennel
Egy, ahogyan írja, „mélyen elgondolkodtató” beszámolót tett közzé Facebook-oldalán Fekete-Győr András Momentum-vezér a minap bizonyos Körmendi Zoltán hányattatásairól.
Most, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem emelte be idei költségvetésébe az M3-as metrószerelvények ígért klimatizálását, bátran kimondhatjuk: Budapest főpolgármestere ismét átejtette választóit.

Ki ne emlékezne Falus Ferenc obsitos tiszti főorvos, ellenzéki főpolgármester-jelölt 2014-es vizes vödrös fellépésére az önkormányzati választások kampányfinisében?

A BCE egyik szakkollégiuma még most, harminc évvel a rendszerváltás után is a kommunista belügyminiszter, a Rákosi-diktatúra egyik kiépítője, az ÁVO létrehozója, Rajk László nevét viseli.

Kicsit nagy volt a kabát Varga képviselőre. Talán szerencsésebb lett volna, ha teszem azt, az orvosdoktor László Imre áll ki a sajtó elé aggodalmaskodni.

Az eltelt évtizedek azt igazolták, hogy amit Csurka István a rendszerváltástól haláláig megjósolt, az szinte hajszálpontosan bejött.

Választási ígéretei között ugyan nem szerepelt a kerékbilincsrendszer visszaállítása, ezt viszont anélkül is teljesíteni fogja Karácsony Gergely főpolgármester, ide a bökőt.

Már a kormánypártisággal nem vádolható Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is úgy látja, merő ökörséget csinál Karácsony Gergely és Pikó András, amikor nem hajlandó nyilatkozni a Hír TV-nek.

„Megcsináltuk!”, lelkendezik Facebook-oldalán a brüsszelita képviselő; mintha ma történt volna, sikerült Emmanuel Macron kezére játszani a nyári játékok rendezési jogát, hurrá!

A volt LMP-s honatya munkásságában sok a karizmatikus elem. (A karizmatikusság nem föltétlenül azonos a nemes jellemmel – a csökönyös ökör is karizmatikus.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.