Áruló? Soha!
Százhetven éve, 1849. szeptember 12-én, egy hónappal a világosi fegyverletétel után kelt Kossuth Lajos híres-hírhedt vidini levele.
Sok jelentősége ugyan nincs, hogy mit mondott Kendernay János, csak azért idézek a Lehet Más a Politika társelnökétől, hogy újfent meggyőződhessünk a padlóra került párt szellemiségéről.

Rákoscsaba határában található a Noé Állatotthon. A hajléktalan, magukra maradt jószágok gyámolítását szolgáló telepet nemes lelkű, jó szándékú emberek alapították 1992-ben.

Öt éve még a megboldogult Népszabadságban (A pedofil is ember), most a Hvg.hu-n (Fölháborodás helyett) nyúl pedofil honfitársaink hóna alá Révész Sándor publicista és szexológus.

Nem múlik el nap, hogy a végtelenített kampánykörútján turnézó Karácsony Gergely ne mondana valami tenyérbe mászót a hivatalban lévő főpolgármesterről.

Amióta híre ment, hogy a DK-s Vágó István a Jobbik támogatását is igénybe veszi majd az önkormányzati választáson, újra fölerősödtek a kiérdemesült tévébölcs meggárgyulásával kapcsolatos nézetek.

Az ifjú Braun Robi 16 évesen Amerikába disszidál, és csak négy évvel később tér haza, hogy motorjává legyen az élénkülő közéletnek.

Épp ideje, hogy felkészült írástudók asszisztáljanak tíz- és százmillió forintok, családi drámák ügyében, ne pedig nagymellényű, arrogáns, tenyeres-talpas előemberek.

Először egy Soros Györgyöt bíráló kormányzati plakátot kapart le egy tűzfalról, majd a nemzeti konzultációról szóló egyik állami hirdetmény miatt mászott falra.

Választások előtt az ellenzék gazdasági elemzői hagyományosan huhogni szoktak. Most sincs ez másképp. Ebben a műfajban a Gazdaságkutató Intézet (GKI) utolérhetetlen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.