Nincs megállás, Szlovákia is berendelte a magyar nagykövetet
Bukarest után Pozsonynak sem tetszett Orbán Viktor tusványosi beszéde.
Giorgi Kharaishvili keserítheti meg a Ferencváros életét a Konferencia-liga selejtezőjében.
A nyílt örökbefogadásról szóló alkotást számos díjjal ismerték már el világszerte, és még látható a mozikban.
A balliberális portál szerint az Európai Uniónak is fel kellene lépnie a rendezvény ellen.
Románia elő akarta írni, Orbán Viktor miről beszéljen, miről ne beszéljen és mit hogyan ne említsen tusványosi beszédében.
Olaszországba szerette volna elvinni őket két embercsempész, akik költöztetőnek álcázták magukat.
Romániában hét-nyolcezres az állomány, megelőző célzatú ritkítás nincs.
Itt bármikor összefuthatunk zenészekkel, élsportolókkal, miniszterekkel és más közéleti személyiségekkel, akikkel nyugodtan lehet néhány szót is váltani.
Marija Tyimofejeva nyerte a Hungarian GP salakpályás női tenisztornát, de nem fogadhatta Katerina Baindl gratulációját.
Még az esemény másnapján is kiemelten foglalkozik a nemzetközi sajtó Orbán Viktor tusványosi beszédével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.