A Milák-generáció is lepipálva, magyar úszó a junior-vb legjobbja
Japán mögött második hely az éremtáblázaton Limában, és ez minden idők legjobb magyar szereplése.
Caeleb Dressel mentális okból adta fel az úszó vb-t júniusban, azóta először adott életjelet magáról.
Hatszáznál is több határsértővel szemben intézkedtek a rendőreink egy nap alatt.
Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke kárhoztatja a FIDE döntését, és átláthatóbb szabályozást kíván.
Hazánk elleni fellépésre akarják rávenni a bécsi interparlamentáris konferencia résztvevőit Károlyi Mihályék, Garami Ernőék és Eduard Bernstein. Utóbbi szerint a magyarországi vörös kommün vértelen volt.
Az Aeroexpress Regional járataira 30 eurótól kapható jegy.
Petre Daea azt a brüsszeli döntést bírálta, amely engedélyezi a házi tücskök új élelmiszerként történő forgalmazását.
Vonattal 105-en érkeztek – köztük harminc gyermek – az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre.
A Wizz Air a Taromnak nyújtott jelentős összegű román állami segítséget kifogásolja.
Fredid Román csak ebben az évben már a tizenötödik újságíró, akit eltettek láb alól a közép-amerikai országban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.