Semjén az Országházban fogadta görög kollégáját
Az Európai Unióval kapcsolatos kérdések szerepeltek egyebek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és görög kollégája, Teodorosz Pangalosz pénteki, budapesti megbeszélésén.
Mégis lehet következménye a magyarságot „moslékzabálónak”, gyilkosnak és a holokauszt egyedüli felelősének nevező Kertész Ákos botrányos levelének, a főváros vezetése ugyanis tárgyal majd a gyűlölködő balliberális író díszpolgárságának sorsáról.

Újabb munkahelyeket teremtő megállapodással bővül a magyar–kínai stratégiai partnerség, amelynek keretében Budapesten hozza létre közép-európai központját Ázsia vezető biotechnológiai kutatóintézete – tájékoztatott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)

Első alkalommal érkezett Magyarországra a „Totus Tuus – Egészen a Tiéd” nevet viselő, II. János Pál pápának emléket állító vonat. A gördülő katolikus emlékhelyet, amely kilenc napot tölt hazánkban, kedden mutatták be Budapesten.

A gyorsan terebélyesedő magyar–kínai gazdasági kapcsolatokkal együtt fejlődnek az emberi kapcsolatok is – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által rendezett China Hi-Tech Fair konferen



Azt a célt tűztük magunk elé, hogy helyreállítjuk a magyar vadászat becsületét, és hathatós lépéseket teszünk a magyar vadászok vegzálásának megszüntetéséért – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Kalocsán az Országos Vadásznapon.

Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök sajnálatát fejezte ki annak a levélnek a tartalmával kapcsolatban, amelyet Schmitt Pál magyar államfő küldött neki Gasparovic Esterházy Jánost érintő nyilatkozata után.

Megkezdődött a Fidesz elnökségi ülése szerda kora délután Hajdúszoboszlón. A Hotel Béke épületét – ahol az elnökségi tanácskozást követően az esti órákban veszi kezdetét a Fidesz–KDNP-frakció péntekig tartó tanácskozása – szinte hermetikusan elzárták az ú

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.