Feldmájer zsidó–cigány együttműködésről beszélt Jeruzsálemben
Avigdor Liberman izraeli miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel is találkozott szerdán Jeruzsálemben Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter.
Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának kéttagú küldöttsége az izraeli külügyminiszter meghívására konferencián vesz részt Jeruzsálemben december 16. és 18. között.

Öt év óta számtalan javaslat merült fel a külhoni magyarok státusának rendezésére, a kettős állampolgárság megadása azonban csak szándék maradt.

Véglegessé vált hétfőn, kik indulnak a Fidesz–KDNP színeiben a 2010-es országgyűlési választásokon az egyéni választókerületekben; a döntést a Fidesz országos választmánya hozta meg hétfői, budapesti ülésén.

Ha polgári kormány alakul a választások után, megoldja a nehéz helyzetbe került vidéki kórházak finanszírozását, s így egyetlen intézmény bezárására sem lesz szükség – mondta Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa kedden Kalocsán.

Amennyiben kormányzati pozícióba kerül a Fidesz-KDNP, nem lesz hajlandó megszavazni Csehország mentességét a lisszaboni szerződést kiegészítő alapjogi charta hatálya alól – jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Szegeden.

Semjén Zsolt KDNP-elnök szerint fiktív az elfogadott 2010-es magyar költségvetés, a kormány a bevételeket jelentősen felül, a kiadásokat pedig alul tervezte.

Benyújtotta az Országgyűlésnek a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát a KDNP öt képviselője, akik azt kezdeményezik: a vasárnap ismét valódi, „általános pihenőnap” legyen, és csak azoknak kelljen ilyenkor is dolgozniuk, akiknek a munkájára tényleges

Sajátos nevelési igényű az, aki szerint ez segíti a jövő nemzedékek oktatását, nevelését – utaltak a felszólalók a közoktatást érintő 63 milliárdos elvonásra az országos szülői értekezlet című demonstráción. A tiltakozó civil és szakmai szervezetek szerin

Bírálta Győri Enikő fideszes képviselő az Európai Parlamentben az európai uniós tagországok állam- és kormányfői tanácsát, amiért legutóbbi találkozóján engedett Václav Klaus cseh államfőnek a lisszaboni szerződés témájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.