Nem szavazták meg a kampányidőszak lerövidítését
Nem kapott többséget a kampányidőszak lerövidítését célzó, a Fidesz és a KDNP frakcióvezetői által benyújtott indítvány az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának keddi ülésén.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke vette át a Parlamentnél tüntető Civil Összefogás Fórum (CÖF) petícióját kedden az Országház északi kapujánál felállított kordonnál.

Lassan megkezdődik az európai parlamenti képviselő-választás kampányidőszaka. Brüsszeli tudósítónk Szájer Józseffel, a magyar néppárti delegáció vezetőjével beszélgetett a megújult képviselői listáról, a delegáció brüsszeli harcairól és arról, hogy a fide

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel, a KDNP-vel és az MDF-fel, hogy ismertesse velük válságkezelő programját – tudta meg a távirati iroda. • Csak sorjában: Sz

Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségi ülése után bejelentette, hogy Surányi György volt jegybankelnök, Glatz Ferenc akadémikus és Vértes András, a GKI elnöke a párt miniszterelnök-jelöltjei. Surányi információink szerint gyakorlatilag megállapodott a szocial

Míg Gyurcsány Ferenc – megismételve szombati bejelentését a kormányfői posztról való távozásáról – a parlamentben ismét dühödten támadta a polgári ellenzéket, addig párttársa, Lendvai Ildikó az összefogás szükségességét ecsetelte. A Fidesz és a KDNP szeri

Magyarországon több tízezer család áll a csőd szélén – mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke csütörtökön Budapesten. A családok tömeges csődközeli állapotát a közműtartozások, a hitelkonstrukciók, valamint a munkanélküliség növekedése idézi elő – fogalmazott

Lerövidítené az országgyűlési választások kiírásának törvényi határidejét a Fidesz és a KDNP, hogy mindenképpen a júniusi európai parlamenti választással egy időben lehessen megtartani egy előre hozott parlamenti voksolást – jelentette be Szijjártó Péter,


Nyomorúságos komédia, amit a szocialisták csinálnak, hülyének nézik az embereket – mondta Navracsics Tibor hétfőn napirend előtti felszólalásában. Mondjuk ki: a baloldal nem képes a kormányzásra, kormányképtelen – tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.