

A KDNP magyarázatot követel az MSZP-től a „patkányozás” miatt
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azonnali bocsánatkérést és magyarázatot követel Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Filló Páltól, az MSZP parlamenti képviselőjétől a balatonőszödi frakcióülésen elhangzottak miatt – mondta az MTI-nek Semjén Zs

„Tűrhetetlen, hogy Magyarország egy politikai kalandor túsza legyen!”
A KDNP megdöbbenéssel értesült arról, hogy Gyurcsány Ferenc országos kampánykörútra indul – áll Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének közleményében.

Minden frakció támogatta az erőszak elleni nyilatkozatot + Képriport
Csaknem egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés Az erőszak ellen és a békességért című, ötpárti nyilatkozatot.

Fidesz: A történtekért egyedül Gyurcsány a felelős
„A hétfőn este történtekért személyesen és egyedül Gyurcsány Ferenc a felelős, az kizárólag az MSZP érdekét szolgálta" – mondta Szijjártó Péter, aki a Fidesz jelenleg is tartó elnökségi üléséről kijőve tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Országszerte erősödik a tiltakozás
Morális válság van Magyarországon, amelyért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a felelős – jelentette ki tegnap a köztársasági elnök. „A miniszterelnök reakciói ezt a válságot fokozták, mert személyes felelősségét összemosta az utóbbi tizenhat év

Menesztenék Gyurcsány Ferencet
A koalíciós pártok bizalmukról biztosították Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt: az MSZP a hazugsággal való szakítást hangsúlyozta, míg az SZDSZ nem vállal felelősséget a szocialisták kijelentéseiért. A Fidesz, a KDNP és az MDF távozásra szólította fel a m

A Fidesz és a KDNP felkérte az államfőt a válság megoldására
A Fidesz-KDNP-frakciószövetség felkérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy az alkotmány alapján tegye meg a szükséges lépéseket az általuk alkotmányos válságként értékelt helyzet megoldására – jelentette be Semjén Zsolt, a KDNP-frakció vezetőj

Kovács Tamást jelölte legfőbb ügyésznek Sólyom László
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában, az öt parlamenti párt frakcióvezetőjének jelenlétében jelentette be, hogy Kovács Tamás altábornagyot, katonai főügyészt jelöli legfőbb ügyésznek.

Semjén: elfogadhatatlan, hogy minden terhet az emberek vállára tesznek
A Kereszténydemokrata Néppárt újjáépítése, nemzetközi kapcsolatainak visszaállítása és önálló parlamenti frakciójának megalakítása után most a legfontosabb feladat, helyreállítani a párt súlyát az önkormányzatokban - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Debr
