Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ Kolozsváron
Kelemen Hunor szerint a szövetség kihívásai a következő időszakban sem változnak, így a romániai magyarságnak meg kell őriznie identitását szülőföldjén.
Az ország minden részéből érkezett küldöttek elsöprő többséggel választották meg további öt évre a párt elnökének – a tisztséget 2003 óta betöltő – Semjén Zsoltot.

A magyar katonák sohasem áldozhatók fel idegen nagyhatalmi érdekek oltárán – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az 1943-as doni áttörés évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

Egy moderátor: M. Dobos Marianne. A téma: mérleget vonunk 2019 felett, és megnézzük mi várható az idén. Mit lehet kiolvasni a két választás eredményéből? Ezek fényében miként változtatják meg a pártok politikájukat, és lesz-e együttműködési kényszer az el

A KDNP az egyetlen történelmi párt, az egyetlen világnézeti értelemben vett kereszténydemokrata párt a magyar politikai palettán – fogalmazott Semjén Zsolt a párt megalakulásának 75. évfordulóján.

A Kereszténydemokrata Néppárt ugyanazt vallja 75 éve, viszont a megfogalmazás korról korra változik – mondta a miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke.

A magyar állam feladata pedig, hogy fejlődésükhöz, gazdagodásukhoz és értékmegőrzésükhöz biztosítsa a feltételeket – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Az elismerést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.

A parlament jóváhagyta a kormány kulturális törvénycsomagját, amely állami, önkormányzati és közös fenntartású színházak létrejöttét teszi lehetővé.

Kettős mércével mér a főváros vezetése: felügyelőbizottsági vizsgálatot rendelt el az Újszínházat érintő állítólagos zaklatási ügyben, míg a Gothár-féle esetben engedékeny volt a jelenleg balliberális többségű Városháza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.