Farkasok a lőtereken

Egyre több farkas él Németországban. Az állatok visszatelepülése elsősorban nem a hatékony természetvédelemnek köszönhető, hanem egy nem várt szövetségesnek: a hadseregnek.

A szaporodás kiváló alkalmazkodóképességükkel magyarázható Fotó: REUTERS/Lisi Niesner

A közép-európai vadvilág helyreállításának egyik lenyűgöző sikertörténete a farkasoké, hiszen míg a XX. században a kipusztulás fenyegette őket ebben a régióban, manapság több ezer példány található a ragadozóból. Németországban az állomány 2000 óta folyamatosan nő. „Ami igazán figyelemre méltó, hogy a területfoglalás idején a katonai területek sokkal fontosabbak voltak, mint az egyéb védett helyek” – mondja Guillaume Chapron, a Svéd Mezőgazdasági Tudományegyetem vadvilág-ökológusa.

Az állattartók Európa nagy részén üldözték a farkasokat – Németország területéről a XIX. században tűntek el. Az 1980–90-es évektől azonban Európa egyre szigorúbb törvényekkel védi a vadvilágot és az élőhelyeket. Ennek köszönhető, hogy az 1990-es évek végén a farkasok a lengyelországi erdőkből nyugat felé, Németországba indultak. Az első farkasalmot 2000-ben jelentették a Lengyelországgal határos Brandenburg tartományból. Azóta folyamatosan nyugat felé terjeszkednek az állatok, az ország tizenhat szövetségi államából hatban látták őket. Az adatok azt mutatják, hogy számuk folyamatosan emelkedik.

– A népességnövekedés meglehetősen lenyűgöző – mondja Ilka Reinhardt, a Spreewitzban működő német Farkasfigyelő és -kutató Intézet biológusa, aki szerint harminc pár farkas él az országban. „Húsz évvel ezelőtt senki sem számított erre” – idézte a kutatónő szavait a Sciencemag.org portál.

Reinhardt szerint a szakembereket is meglepte, hogy a megannyi település és a sűrű úthálózat miatt elaprózódott élőhelyek ellenére ilyen jól érzi magát az állat Németországban. A szaporodás a farkasok kiváló alkalmazkodóképességével magyarázható. Reinhardt a munkatársaival arra figyelt fel, hogy amikor újabb szövetségi tartományban jelent meg az első farkaspár, mindig katonai kiképzőhelyen telepedett le. A második és a harmadik pár is katonai területeket keresett, csak az utánuk következők foglaltak el védett területeket, illetve egyéb élőhelyeket. A német kutatók meglepő tanulmánya a Conservation Lettersben jelent meg.

A szaporodás kiváló alkalmazkodóképességükkel magyarázható
Fotó: REUTERS/Lisi Niesner

De miért kedvelik jobban ezek az állatok a hadi területeket, mint a természetvédelmi oltalom alatt állókat? A kutatók felmérték, hogy mit nyújt az egyik és mit a másik típusú hely, de bio­lógiai szempontból nem találtak érdemi különbséget. Ami eltért, hogy az állami területeken jóval több pusztult el belőlük, mint a katonaikon. Logikus magyarázatként szolgált, hogy a katonai kiképzőhelyek nincsenek bekerítve, így a farkasok és a szarvasok bármikor bemehetnek, illetve elkóborolhatnak, de ezeket a nagyközönség nem látogathatja. A vadászok a lőtereken nem fenyegetik őket, nem úgy, mint a jellemzően kisebb természetvédelmi területeken, ahol lepuffantják a versenytársnak tekintett ragadozót – hiszen a farkas is szarvast akar enni. A farkas tehát megtanulta, hol élhet nagyobb biztonságban.

Reinhardt és munkatársai azt javasolják, hogy a katonai bázisok esetleges felszámolása után azok természetvédelmi területek legyenek, amelyekre szigorú vadászati előírások vonatkoznak. Ez lenne a legjobb opció a farkasoknak.