A magyar földgázimport diverzifikációs lehetőségéről tárgyalt Rick Perry amerikai energiaügyi miniszterrel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban, jelentette a távirati iroda. A magyar diplomácia vezetője elmondta: arra kérte Perryt, járjon közbe az Exxon Mobil olaj- és gázipari cégnél, hogy kezdjék meg az osztrák OMV konszernnel közösen birtokolt fekete-tengeri gázmező kitermelését. Mint közölte, Közép-Európában, így hazánkban is kulcsfontosságú az energiaellátás biztonsága.
– Nemzetbiztonsági és szuverenitási kérdés, hogy minél több forrásból és útvonalon tudjuk beszerezni a szükséges földgázmennyiséget. Magyarország minden intézkedést meghozott annak érdekében, hogy számottevően függetleníteni tudja magát a jelenleg szinte kizárólagosan Oroszországból beszerzett gáztól. A diverzifikáció következő lépése most Magyarország egyik NATO- és egyik európai uniós szövetségesén múlik – tette hozzá, Washingtonra és Bécsre utalva.
A fekete-tengeri, úgynevezett Neptun-mezőben 40-80 milliárd köbméter földgázvagyon található a becslések szerint. A gáz 2022 után azon a vezetéken keresztül áramolhatna hazánk felé, amelyet Románia már elkezdett építeni, és a közös gáz-interkonnektoron keresztül jutna be az országba, amelynek kétirányúvá tételét már szintén megkezdték. – Bejelenthetem, hogy Magyarországon az orosz gázmonopólium korszaka véget ér – jelentette be szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt Orbán Viktor kormányfő.
Egy további lehetőség az energiaforrások diverzifikálására a cseppfolyósított gáz (LNG) beszerzése, ami pedig kifejezetten egybeesik az amerikaiak európai energiapolitikai érdekeivel. Ez utóbbiak lényege, hogy csökkentsék a kontinens orosz gázfüggőségét, miközben saját portékájukat is árulják. Washington ezért ellenzi az orosz érdekeltségnek tartott, csaknem tízmilliárd eurós költséggel épülő Északi Áramlat 2 gázvezetéket.

Fotó: Reuters
Az abban részt vevő nemzetközi konzorcium egyik tagja, az OMV vezérigazgatója, Manfred Leitner a héten azt mondta: az év végére megindulhat rajta a szállítás. Szerinte Európa gázimportigénye a 2030-as évekre több mint 400 milliárd köbméterre emelkedik a jelenlegi mintegy 300 milliárdról, és ekkora felhasználási igényt lehetetlen pusztán LNG-importtal fedezni.