
Fotó: REUTERS/Jim Young
Trump – aki nemrég a Demokrata Pártnak a szélsőbaloldalra való tolódásáról beszélt a 2020-as elnökjelölt-aspiránsok egyre nagyobb táborát látva – most azt hangsúlyozta, „Amerika soha nem lesz szocialista ország”. Egyben elítélte Nicolás Maduro venezuelai elnök szocialista politikáját, és támogatásáról biztosította Juan Guaidót, a magát államfőnek kikiáltó ellenzéki vezetőt. Trump bejelentette, e hó utolsó napjaiban, Vietnamban ismét találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, azért pedig, hogy „Kína kihasznál bennünket”, nem Pekinget, hanem a korábbi amerikai vezetést kárhoztatta.
Tegnapi hír szerint egyébként a jövő héten újabb tárgyalási fordulót tart a világgazdaság két óriása a kereskedelempolitikai nézeteltérésekről. Trump egyik meghívottja a beszédre a 11 halálos áldozatot követelő, tavalyi pittsburghi zsinagógai vérengzés – továbbá a holokauszt – egy túlélője volt. – Soha nem szabad figyelmen kívül hagynunk az antiszemitizmus visszataszító mérgét – fogalmazott az elnök, aki ennek kapcsán Iránról azt mondta, „nem fordítjuk el a tekintetünket egy olyan rezsim elől, amely azt skandálja, Halál Amerikára!, és népirtással fenyegeti a zsidó népet”.
Megismételte, annak biztosítására lépett ki a Teheránnal kötött korábbi többhatalmi nukleáris alkuból, hogy „ez a korrupt diktatúra soha ne juthasson atomfegyverhez”. Trump elmondta, felgyorsította a tárgyalásokat az afganisztáni rendezés érdekében. Itt van az ideje továbbá – állította –, hogy a Szíriában harcoló katonákat is újra otthon üdvözölhessék, akik a szövetségessekkel együtt az Iszlám Állam terrorszervezet maradékát számolják fel a közel-keleti országban. Az amerikai elnök nem zárta ki, hogy új szerződés megkötéséről tárgyaljon Oroszországgal, illetve Kínával és akár más államokkal is. Nemrég ő mondta fel elsőként a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) orosz–amerikai egyezményt.
TEHERÁNI VÁLASZ
– Az Egyesült Államok mészárosokat, diktátorokat és szélsőségeseket támogat a Közel-Keleten – jelentette ki az iráni külügyminiszter, az amerikai elnök előző nap megtartott évértékelő beszédére reagálva. Tegnapi mikroblogbejegyzésében Mohamed Dzsavád Zaríf úgy vélte, a Washington által támogatott politikusok csak romlást hoztak a térségre. Mint hozzátette, az irániak – beleértve az ottani zsidó közösséget is – az amerikai nyomás ellenére negyven év fejlődését ünneplik. Ezzel az 1979-es iszlám forradalom, az iráni monarchia megdöntése és az iszlám köztársaság létrehozásának idei kerek évfordulójára utalt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!