Az esténkénti szabadidőben a NEK résztvevőinek Budapest és Magyarország megismerésére nyújtanak lehetőséget. Szeptember 14-én a Csík Zenekar lép fel a MÜPA-ban, 15-én a NEK résztvevői különvonattal – a tervek szerint az 1938-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszus addigra helyreállított díszvonatával -, az oltáriszentség kíséretében, az esztergomi bazilikába utaznak imádságra. Itt a czestochowai pálosok jubileumi imát tartanak Boldog Özséb születésének évfordulóján. Dorogon a város koncerttel várja a NEK-résztvevőket. Szeptember 16-án mintegy tíz budapesti plébánián mutatnak be miséket más programokkal.
Elkészült, a budapesti Zeneakadémia tanárainak segítségével, a NEK-en bemutatandó lovári nyelvű mise zenei kísérete, angol és magyar részekkel is kiegészítve. Keleti liturgia helyszíne lesz a Szent István-bazilika a keleti katolikus egyházak papjainak koncelebrálásával: „fontos, hogy a vendégek lássák, hogy Magyarországon az egyház két tüdővel lélegzik, vagyis olyan területen vagyunk, ahol közel van a keleti kereszténység hagyománya is” – jegyezte meg Erdő Péter.
Kiállítás mutatja be a Műcsarnokban az egyház karitatív tevékenységét, a NEK kulturális kínálatában szerepel a 100 tagú Cigányzenekar és a Moszkvai Patriarchátus zenekarának fellépése, szeptember 17-én a Szent István-bazilika előtti téren az egyházi közösségek és mozgalmak imádkoznak. Szeptember 18-án este a Papp László Arénában Ákos-koncertre várják a résztvevőket, majd az éjszaka imádsággal, énekkel, tanúvallomásokkal folytatódik.
Szeptember 19-én a NEK keretében a Cursillo mozgalom világtalálkozója zajlik, délután pedig a NEK nagymiséjét mutatják be a Kossuth téren, amelyen a tervek szerint a Szent Jobbot és a Szent Koronát is kiállítják. A mise után gyertyás körmenet indul a Hősök terére. Szeptember 20-án a Hősök terén mutatják be a NEK zárómiséjét is, amelyet szokás szerint pápai legátus celebrál, vagyis a Ferenc pápa kijelölte személy.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!