Háttérbe szorítják a külföldi ápolókat a németek

Ellentétek feszülnek a helybéli és a külföldről érkezett ápolók között a németországi kórházakban és idősotthonokban, állapítja meg egy friss tanulmány. A probléma sok ezer magyar munkavállalót is érinthet, miután becslések szerint csak az idősgondozásban 300 ezer kelet-európait alkalmaznak német földön.

Legszívesebben a piszkos munkát bíznák az idegenekre Fotó: Kai Pfaffenbach

– Lassan két éve már kórházban dolgozom, itt kevesebbet kell emelgetni, mint az idősotthonban, viszont fejben többet kell tudni. Orvossal beszélni, gyógyszereket ismerni, sokat telefonálni, mindezt németül nem is olyan egyszerű megcsinálni – írja egy Manó néven levelező blogger, aki a külföldi magyar munkavállalók egyik weboldalán számol be többéves németországi tapasztalatairól.

A lassan a nyugdíjhoz közeledő, eredetileg pedagógus végzettségű asszony Magyarországon, ötvenévesen szerzett OKJ-s ápolói végzettséget, a németet pedig munka mellett tanulta. Manó úgy véli, „nagy gazemberek a németek, ahol lehet, ott kihasználnak, mosolyognak, közben átverik a fejed, ha hagyod”, és „ezért kell németül tudni és ismerni a törvényeket”. Ennek dacára élete legjobb döntésének nevezi, hogy belevágott a németországi munkavállalásba, megoldva ezzel anyagi gondjait.

Sok ezer honfitársunk lehet hasonló helyzetben a német egészségügyben: a közszolgálati ZDF egy riportműsora szerint egyedül a házi idősápolásban 300 ezer kelet-európai dolgozhat, a hivatalos statisztikából pedig az derül ki, évente több ezer olyan eljárást folytatnak le Németországban, amelynek során magyar ápolói végzettséget akarnak elismertetni. Számos, magyar és német nyelvű internetes oldal ajánlja hazai ápolók kiközvetítését. Az egyik hangsúlyozza: a magyar munkavállalók hagyományai és szokásai nemigen térnek el a németekétől: tisztelettel bánnak a nőkkel, ugyanazokat a keresztény ünnepeket tartják, és hasonló ételeket fogyasztanak.

Legszívesebben a piszkos munkát bíznák az idegenekre

De egy friss német tanulmányból az derül ki: miközben a berlini kormány a munkaerőhiány csökkentése érdekében letelepedésre biztatja a külföldi ápolókat, a helybéliek és a jövevények viszonyát feszültség terheli. A Hans Böckler Alapítvány megbízásából készült, több mint ötven fő megkérdezésén alapuló tanulmány – amelyet a Süddeutsche Zeitung ismertetett tegnap – arra hívja fel a figyelmet: noha számos országból felsőfokú végzettségű ápolók érkeznek, Németországban sokukra csak a betegellátás legegyszerűbb feladatait, így a tisztába tételt vagy az ágyazást bízzák. Ezt kezdetben azzal indokolják, a munkavállaló nem tud elég jól németül.

Kulturális nézeteltérések is adódnak az egyes ápolói csoportok között: a németek arrogánsnak és részvéttelennek találják a külföldie­ket, míg a tanulmány egy bevándorló megkérdezettje szerint helyi kollégái zárkózottak és távolságtartók. Számos külföldi úgy érzi, rasszista módon bánnak vele. A jelenleg 83 milliós Németországban 2030-ra azt vetítik előre, hogy 3,4 millióan szorulnak majd ápolásra, ami félmillió fős munkerőhiányt eredményezhet ebben az ágazatban.

Manó azt tanácsolja a blogján a hozzá hasonló cipőben járóknak, hogy ne függjenek a munkaadójuktól, mert könnyű új állást találniuk: „nagyon gyorsan kirúgnak valakit, aztán a lakást is rögtön el kell hagyni, mármint a szállót. Ha viszont saját lakást bérelsz, akkor nem kell félni, pár nap és van másik munkád”.