Az Egyesült Államok figyeli a Huawei barátait

Az Európai Unió és Kína kapcsolatát eddig is nehéz volt az Egyesült Államok nélkül értelmezni, az elmúlt év eseményei azonban tovább bonyolították a három nagyhatalom szeszélyes viszonyát. Washington offenzívát indított a kínai gazdasági térnyerés, mindenekelőtt a Huawei telekommunikációs multi nyomulása ellen, ami a tegnapi EU—Kína csúcstalálkozóra is rányomta a bélyegét.

Buzna Viktor
2019. 04. 10. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rada Péter egykori washingtoni diplomata, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese lapunknak elmondta: az Egyesült Államok stratégiai főkérdéseiben Kína és Oroszország nemzetbiztonsági kihívásként jelenik meg, ami a szövetségesi viszonyt is érinti. – Ezt mindenképpen komolyan kell venni – mondta Rada Péter, hozzátéve, hogy a figyelmeztetés nem csak régiónkra, de Nyugat-Európára is vonatkozik. – Ha valaki a Huaweijel együttműködik, az Washingtonnak nemzetbiztonsági ügy – erősítette meg az NKE dékánhelyettese.

Ezt az is alátámasztja, hogy az Egyesült Államokban korábban lehallgatták a vállalatot, amire nemzetbiztonsági szempontból kiemelt esetekben van lehetőség. Rada Péter szerint a kongresszusnak, de Donald Trump amerikai elnöknek is van jogosítványa szank­ciók alkalmazására. – Egyelőre azonban hivatalosan csak az hangzott el, hogy a Huaweijel együttműködő szövetségesekkel az Egyesült Államok megszakíthatja a hírszerzésből származó információk megosztását – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.