Svájc már Pekinggel is táncol az Új selyemúton

Újabb nyugati ország, ezúttal Svájc csatlakozott a Peking globális stratégiájaként emlegetett Egy övezet, egy út kezdeményezéshez. A kínai terjeszkedés miatt aggódó nyugati hatalmaknak ez fejfájást okozhat, Svájc csatlakozása ugyanis a kínai terv eddig rejtett tulajdonságára derített fényt: nemcsak a beruházásokra vágyó, szegényebb országok, de a tőkeerős gazdagságok is jól járhatnak vele.

A kelet-ázsiai ország turistái is felfedezték az alpesi paradicsomot Fotó: Arnd Wiegmann Forrás: Reuters

A keleti és a nyugati világ kibontakozó ellentéte, az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína egymásnak feszülése olyan konfliktusokat hozott a felszínre, amelyek elveszik a figyelmet az apróbb érdekességekről. Pél­dául arról, hogy Svájccal újabb európai ország csatlakozott Peking sokat kritizált Egy övezet, egy út kezdeményezéséhez.

Idén áprilisban Ueli Mau­rer svájci államfő Kínában részt vett a kezdeményezés pekingi csúcstalálkozóján, majd kétoldalú tárgyalásokat folytatott Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnökkel. Akkor írták alá a csatlakozásról szóló szándéknyilatkozatot, a döntés érdekessége, hogy az Egy övezet, egy út eddig ismeretlen oldalára világít rá.

Szemben a korábban csatlakozó országokkal, Svájc nem a kínai tőkéért és beruházásokért csatlakozott az együttműködéshez. Épp ellenkezőleg, beruházóként, befektetőként jelenne meg a projektekben.

A megállapodás értelmében a svájci cégek harmadik országokban csatlakoznának a kínai beruházásokhoz. Hogy ezt pontosan miként képzelik el a felek, arról egyelőre nem tudni.

– A konkrétumok nem ismertek – mondta megkeresésünkre Pállinger Zoltán Tibor, az Andrássy Egyetem tanára, aki szerint ettől még a svájci kormány célja egyértelmű.

– Kína segítségével a svájci cégek beruházóként szeretnének megjelenni a fejlődő országokban – mondta a két ország kapcsolatát kutató Pállinger.

Svájc épp a pekingi csúcs idején csatlakozott az Egy övezet, egy úthoz; ekkor zúdult rá a nemzetközi kritika a kezdeményezésre.

A nyugati világ szkeptikusai előszeretettel hívják adósságdiplomáciának Kína tervét, álláspontjuk szerint a csatlakozó országok idővel Kína lekötelezetteivé válnak a visszafizethetetlen feltételekkel kötött, infrastrukturális beruházásokra fordított hitelek miatt.

Pállinger elmondta, helyzetéből adódóan Svájc teljesen máshogy viszonyul Kínához: más nyugati országokkal szemben nem veszélyt, hanem lehetőséget látnak a kapcsolatban, amihez elengedhetetlen a két ország között kialakult bizalom.

– 1950-ben Svájc az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot, majd 2013-ban az első európai országként kötött vele szabadkereskedelmi megállapodást – mondta Pállinger. Hozzátette, a nagy múltra visszatekintő kapcsolatok hátterében a berni külpolitika sajátos értékrendje áll.

Pállinger elmondta, a piaci nyitottság jegyében Svájc gyorsan fejleszti gazdasági kapcsolatait, az univerzalitás elvét követve pedig nem válogat a lehetséges partnerek között.

– Emberjogi kérdésekben is támogatják Kínát, szoros az együttműködés az oktatás és a kutatás-fejlesztés terén is – tette hozzá.

A kiváló kapcsolatoknak kézzelfogható eredményei vannak. Pállinger elmondta, 2017-ben Svájc teljes importjának hat százalékát tették ki a kínai termékek, exportjának nyolc százaléka kötött ki a kelet-ázsiai országban.

A kelet-ázsiai ország turistái is felfedezték az alpesi paradicsomot
Fotó: Reuters

– Számottevőek a beruházások is, újabban a turizmuson van a hangsúly – mondta a szakértő. A Kínával ápolt fejlődő kapcsolat ugyanakkor konfliktusforrás lehet Svájc és a szkeptikus Európai Unió között.

– Svájc megszokta, hogy egyszerre több párral táncol – tette hozzá Pállinger, aki szerint Bern a Nyugat nyomásgyakorlása ellenére sem tenne lépéseket Kínával szemben. De kérdés marad, hogy Svájc példáját követve más tőkeerős, nyugat-európai nemzetek is csatlakoznak-e a kezdeményezéshez.

Kína számára ez presztízskérdés, ami abból is látszik, hogy a pekingi csúcsra időzítve nem csak Svájc csatlakozott a kezdeményezéshez a fejlett világból.

A G7-országcsoporthoz tartozó, meghatározó méretű gazdasággal bíró Olaszország döntése nagyobb visszhangot váltott ki. Róma az Egyesült Államok és az EU nyomásgyakorlása ellenére engedett Peking csábításának.