Három éven át tartó folyamatos csökkenés után tavaly már megfelelt az Európai Unióban benyújtott menedékkérelmek száma a migrációs válság kezdete előtti szintnek – írta hétfőn közzétett éves jelentésében az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO). Az ügynökség arról számolt be, hogy 2018-ban 666 480-an kértek nemzetközi védelmet az EU huszonnyolc tagállamában, illetve Izlandon, Norvégiában és Svájcban, ami 10 százalékos csökkenés a 44 százalékos visszaesést produkáló megelőző évhez képest, és már megfelel a 2015-ös példátlan menekültáradat előtti szintnek. Az idei első öt hónapban azonban több mint 290 ezer kérelmet regisztráltak, ez pedig 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.
A kérelmezők legnagyobb csoportját továbbra is a szíriaiak alkották, részarányuk azonban nagyjából 13 százalékra esett vissza. Őket az afgánok és az irakiak 7-7 százalékkal, majd a pakisztániak, az irániak, a nigériaiak, a törökök és a venezuelaiak követték. 2015-ben és 2016-ban még minden negyedik menedékkérő szíriai volt. Jelentősen nőtt a venezuelai, a kolumbiai és más latin-amerikai, például hondurasi, nicaraguai és perui menedékkérők száma. A menedékkérelmet benyújtók csaknem egyötöde olyan országokból érkezett, amelyek állampolgárai vízummentesen léphetnek be az EU területére, ilyen például Venezuela, Kolumbia, Albánia vagy Grúzia – írja az MTI.

Fotó: Reuters
Az EASO tájékoztatása szerint a tavaly megvizsgált elsőfokú beadványok mintegy 39 százalékát bírálták el pozitívan, ez hét százalékpontos visszaesést jelent. A legmagasabb átlagos elismerési arányt a jemeniek (89 százalék), a szíriaiak (88 százalék) és az eritreaiak (85 százalék), a legalacsonyabbat pedig a moldovaiak (egy százalék), az észak-macedónok (két százalék) és a grúzok (öt százalék) körében jegyezték fel. Az összes beadvány közel háromnegyedét Németországban, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban nyújtották be.
Miután Olaszország lezárta kikötőit a civil szervezetek mentőhajói előtt, 2018-ra Spanyolország vált a menekültek és a migránsok első számú úti céljává. A spanyol belügyminisztérium adatai szerint idén június 16-ig 8834 ember érkezett engedély nélkül a tengeren át az országba. Az előző év azonos időszakában még 10 746-an érkeztek Spanyolországba ezen az útvonalon.