Adminisztratív letartóztatást rendeltek 61 ember esetében a moszkvai bíróságok, 161 embert pedig pénzbíráságra ítéltek az orosz fővárosban múlt szombaton megtartott ellenzéki tüntetéssel kapcsolatban – közölte tegnap Uljana Szolopova, a moszkvai városi bíróság sajtótitkára. Rámutatott, a moszkvai helyhatósági választások ügyében megtartott tüntetés számos részvevője vidékről utazott a fővárosba. A demonstrálók az ellen tiltakoztak, hogy a fővárosi választási hivatal elutasította 57 ellenzéki és független képviselőjelölt regisztrálását a szeptemberi helyhatósági választásokra. Ezt azzal indokolta a hivatal, hogy többük esetében az összegyűjtött támogató aláírások több mint tíz százaléka – a vonatkozó jogszabályban megszabott küszöb – nem volt hiteles, írta az MTI.
A kizárt jelöltaspiránsok közül többen az orosz ellenzék legismertebb alakjának számító Alekszej Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány prominens tagjai.
Navalnijnak a tüntetéssorozat megszervezésében is kulcsszerepe volt: a július 20-i, mintegy húszezer fős tüntetésen fel is szólalt, illetve ő indítványozta, hogy egy hétre rá a tiltakozók vonuljanak a polgármesteri hivatal elé, és mindaddig maradjanak ott, amíg nem tesznek eleget bejegyzési kérelmüknek.
Az ellenzéki politikust múlt szerdán vették őrizetbe nem engedélyezett tüntetés meghirdetésének vádjával, majd harmincnapos elzárásra ítélték. Navalnijt a börtönből később allergiás tünetekkel szállították kórházba, orvosa szerint azonban elképzelhető, hogy megmérgezték valamilyen vegyi anyaggal. Ugyan hétfőn már vissza is vitték a börtönbe, orvosa aggódik, hogy a tüneteket okozó vegyi anyag még mindig megtalálható cellájában. – Még nem gyógyult fel teljesen – mondta Anasztaszija Vasziljeva.
A nyugati sajtót napok óta az foglalkoztatja, hogy Navalnij esetleges megmérgezése, illetve a hatóságoknak a tüntetőkkel szembeni szokatlanul agresszív fellépése azt jelzi-e, hogy Vlagyimir Putyin elnök betonbiztosnak hitt hatalma meginogni látszik a feltörekvő társadalmi elégedetlenségek hatására. A Jurij Levada Független Elemzőközpont tegnap közölt felméréséből például az derül ki, az oroszok 38 százaléka nem szeretné, hogy az államfő a jelenlegi ciklusa lejárta, vagyis 2024 után is hivatalában maradjon. Ez 11 százalékpontos növekedést jelent a tavalyi mutatóhoz képest.