Példa az ausztrál modell

– Ausztrália világszerte ismert szigorú bevándorláspolitikájáról, amely – a magyar kormány keményvonalas álláspontjához hasonlóan – gyakran kerül a nemzetközi jogvédő és civil szervezetek kritikáinak kereszttüzébe. Canberra és Budapest a világ két különböző pontján fekszik, a földrajzi távolság pedig a hasonlóságok és párhuzamok helyett inkább a különbözőségeket sejteti. Mit tapasztalt útja során?

– Gyakran fogalmazzák meg Magyarország ellen vádként, hogy mi vagyunk Európa Ausztráliája, ez azonban számunkra nem sértés, sokkal inkább elismerés, hiszen hazánk követendő példaként tekint a határok megvédése és az illegális migráció megfékezése érdekében alkalmazott ausztrál intézkedésekre. Általánosságban elmondható, hogy a két ország sok tekintetben rendkívül hasonlóan látja a világot, illetve a nyugati civilizációt sújtó ideológiai és gyakorlati kihívásokat. Látogatásom során pedig azt is alkalmam volt megtapasztalni, hogy ezt a közös alapot Canberrában is számontartják. Lényeges hasonlóság, hogy Ausztráliá­ban is egy konzervatív kormány van hatalmon, amely a migrációval szembeni zéró tolerancia mellett tört lándzsát, miközben a politikai korrektség és a baloldali–marxista gyökerű ideológiák intézményekbe betüremkedő ereje ellen is felvette a harcot – nem mellesleg pedig épp nemrég kapott ismételten erős felhatalmazást a választóktól. A távolság tehát csak földrajzi tekintetben nagy, ideológiai szempontból a két ország nem is lehetne egymáshoz közelebb.

Minden kormánynak saját polgárai érdekeit kell képviselnie
Fotó: Teknős Miklós

– Amiben azonban Ausztrália nyilvánvalóan különbözik, ha nem is Magyarországtól, de Európától, hogy egy rendkívül alapos technikai hátteret dolgozott ki az illegális bevándorlók ellen, és azt szigorúan be is tartja.

– Pontosan. Ez az intézkedés ráadásul a nemrég a miniszterelnöki székbe kerülő Scott Morrison nevéhez köthető, aki 2014-ben – akkor még bevándorlásügyi miniszterként – a migrációbarát irányvonallal szakítva életre hívta a Szuverén határok művelete nevű programot. Ennek lényege, hogy deklarálja: Ausztrália sosem lesz az otthona annak, aki illegális úton – az ő esetükben csónakkal – próbál meg az ország területére jutni. Ha egy hajó mégis eléri Ausztrália partjait, akkor a környező szigetek egyikén kivizsgálják a menekülés okát, illetve hátterét, aztán a naurui vagy a Pápua Új Guinea-i befogadóállomásra szállítják őket. Ebben a vonatkozásban az ausztrálok következetessége a legnagyobb tanulság: egyszerűen nem engedik az illegálisan érkezőket az ország területére lépni, mert tudják, hogy ha egyszer kivételt tesznek, azzal precedenst teremtenek, nem mellesleg azokat is bátorítanák, akik még nem indultak útnak.

Befogadóállomás Manus szigetén
Fotó: MTI/EPA

– Az ausztrálok hideg következetességéből pedig már vissza is kanyarodtunk a Canberrával szemben megfogalmazott nemzetközi kritikákhoz. Humánus ez az eljárás?

– Az ausztrál érvelés maximálisan egybecseng a magyar kormány álláspontjával, miszerint éppen az lenne embertelen, ha a hányattatott sorsuk elől menekülőket arra biztatnánk, vágjanak neki az egyébként életveszélyes útnak. Ilyen szempontból pedig érdemes felhívni a figyelmet a befogadáspárti politikai elit álszentségére, hiszen azok a menekültek, akik képesek eljutni Ausztrália vagy épp Európa határáig, azok értelemszerűen nem azok, akik leginkább rászorulnak a segítségre: sokkal inkább erejük teljében lévő, katonakorú emberek, akiknek van pénzük az embercsempészek megfizetésére.

– Akik a jobb élet reményében indulnak útnak, morálisan tehát ez az érv nem feltétlenül kielégítő.

– Ha már a morális megközelítéseknél tartunk, mi úgy látjuk, hogy a politikai döntések esetében annak a megkerülhetetlen és felülírhatatlan alapelvnek kell első helyen szerepelnie, hogy minden kormánynak a saját állampolgárai érdekét kell szem előtt tartania. Ez igaz a bevándorlás kérdésére is: a lakosság védelme a legfontosabb szempont, és erre a kiindulópontra alapozva kell a migrációs politikát is kialakítani. Éppen ezért érvelünk immáron hosszú évek óta amellett, hogy a segítséget kell helybe vinni, ami azt eredményezi, hogy a kibocsátó országokban élőknek nem lesz okuk elhagyni szülőföldjüket. Morális szempontból számomra ez mindenképpen kielégítőbbnek tűnik, mint arra biztatni az embereket, hogy kockáztassák az életüket, miközben pedig még az embercsempészek kizsákmányolásra épülő módszereit is hallgatólagosan támogatjuk. Azt pedig, hogy nemcsak a szavak, de a tettek szintjén is ezt a stratégiát támogatjuk, jól mutatja, hogy éppen efféle logikát követ a magyar kormány által életre hívott Hungary Helps program is, amelyen keresztül komoly összegeket fordítunk a helyben segítés szükségességének mint elvnek a népszerűsítésére.

– A nemzetközi jog mindenesetre nem a helyben segítés iránti elkötelezettséget kéri számon a fejlett országokon.

– A nemzetközi jogi környezet meglehetősen liberális e tekintetben, de mondjuk inkább úgy, hogy migrációbarát. Ebben nincs semmi meglepő, tekintve, hogy sokkal több úgynevezett kibocsátó ország van, a befogadó államok tehát sosem fogják tudni megnyerni ezt az érdekérvényesítő csatát. Ausztrália azonban az uniós tagállamokhoz képest könnyebb helyzetben van, hiszen a canberrai kormány mondhatja azt, hogy a saját nemzeti érdekeit előtérbe helyezve szembemegy ezzel a rezsimmel, és annak bizonyos elemeit nem tekinti magára nézve érvényesnek. Hasonló a helyzet Kanada és az Egyesült Államok esetében is, Európában azonban az a furcsa helyzet állt elő, hogy mivel az uniós jog minden tagállam számára irányadó, az abba beszivárgott puha, a nyitott határok logikáját követő nemzetközi jogi szabályok a tagállamok akarata ellenére válhatnak reájuk nézve kötelezővé. Ennek tudatosan ellen kell tartani, ami nem könnyű, hiszen nemcsak a nemzetközi, hanem a brüsszeli intézményekkel is szembe kell menni. Ausztráliához képest tehát nekünk sokkal erősebben kell küzdenünk érdekeink érvényesítéséért és egyúttal a külső határaink védelméért.

– Mit tanulhat Európa Ausztráliától?

– Önmagában fontos, hogy tudatában legyünk annak, van egy komoly szövetségesünk a liberális, szupranacionális intézmények ellen folytatott küzdelemben. Az pedig mindenképpen példaértékű, ahogy Canberra kitartóan ragaszkodik az általa lefektetett elvek érvényesítéséhez, és ezt mind a kommunikációban, mind a jogrendszerben leképezi. A határok megvédése csak így lehetséges.

Tartják a konzervatív irányt

A Scott Morrison vezette kormányzó konzervatív pártszövetség májusban megnyerte az ausztráliai választásokat; a közvélemény-kutatások is mind a Munkáspárt győzelmét jelezték előre.

– Mindig is hittem a csodákban – fogalmazott akkor az elnevezése dacára a szociális kérdésekben konzervatív Liberális Párt vezetője. 2007 óta ugyanis egyetlen kormányfő sem tudta kitölteni hivatali idejét a kontinensnyi országban, ahol a szavazásra jogosult 17 millió állampolgárnak törvény szerint kötelező részt vennie a háromévente rendezett választásokon. Ha leváltották volna, a most 51 éves Scott Morrison lett volna az egyik legrövidebb időt hivatalban töltő kormányfő az államszövetség 118 éves történetében.