Versenyfutás a csendes-óceáni szigetvilágért

Ausztrália már évtizedek óta igyekszik befolyást szerezni környezetében, ám ezzel a törekvéssel ma már nem áll egyedül a csendes-óceáni szigetvilágban. A kontinensnyi országnak az utóbbi években kihívója akadt, mégpedig, nem meglepő módon, Kína. A hatalmi harc megkezdődött – egyelőre a beruházások terén.

Semmi újdonság nincs abban, hogy manapság is külföldiek próbálják megvetni lábukat a Csendes-óceán déli részén fekvő tizennégy szigeten, viszonylagos közelségben Ausztrália és Új-Zéland partjaihoz. Ezeknek a Csendes-óceáni Szigetek Fórumát alkotó országoknak közös jellemzőjük, hogy a múltban gyarmati uralom alatt álltak, s bár jelenleg függetlenek, szerény gazdasági teljesítményük miatt még ma is a világ egyik leginkább segélyfüggő régióját képviselik – vázolja fel a térség helyzetét a CNN amerikai hírtelevízió honlapja. A szóban forgó szigetvilág legnagyobb segélyezője Canberra volt évtizedeken át, az utóbbi években azonban Kína is megjelent fő játékosként. Az arányokat jól illusztrálja, hogy a szigetek összesített, 33,77 milliárd dolláros bruttó hazai terméke kevesebb mint egy százaléka a kínai GDP-nek. Kína felbukkanása óta önti a pénzt a térségbe, ami többek között hidak, utak és repülőterek építésében ölt testet. Nem csoda, ha Canberra elkezdte félteni befolyását, s ennek hatására Scott Morrison miniszterelnök az elődeinél nagyobb hangsúlyt helyezett a csendes-óceáni szigetek támogatására, s kormánya tavaly novemberben kétmilliárd ausztrál dollárt különített el a régió infrastrukturális fejlesztésére. – Többé már nem vehetjük garantáltnak Ausztrália befolyását a Csendes-óceán délkeleti részén – magyarázta.

A két nagyhatalom eddig eltérő módon költötte pénzét a szigeteken. Ausztrália paternalista felfogásban inkább az egészségügyet, az oktatást és a kormányzás fejlesztését – azaz a humán infrastruktúrát – támogatta, ám ez nem hozta meg a kellő eredményt, a gazdaság csak csigalassúsággal növekedett. Igaz, ez a földrajzi elszigeteltségnek, az alacsony populációnak is következménye, amit még a szaporodó természeti csapások is súlyosbítanak. A Világbank felmérése szerint a tizennégy szigetállam lakosainak több mint húsz százaléka képtelen kielégíteni alapszükségleteit. Ezzel szemben Kína felmérte, mely területeken lenne a legnagyobb szükség beruházásokra. Ennek eredményeként Peking nagyszabású infrastruktúra-projektekbe fogott. A másik különbség a pénz elköltésének a módja: míg Ausztrália a támogatást jobbára vissza nem térítendő segélyek és adományok formájában nyújtja, Kína az esetek túlnyomó többségében kölcsönt folyósít – igaz, kedvező kamattal és például tízéves törlesztési moratóriummal.

Érdekesség ugyanakkor, hogy míg Ausztrália a térség fejlesztésére ígért összegnél ténylegesen többet fizetett ki, addig Kína az ígért pénznek mindössze húsz százalékát folyósította.