Szól a kakas Brooklynban

Strájmli szőrmekalap és sötét selyemkaftán, visszafogott szürke szoknyák és hajat elfedő kendők, kóser éttermek és tömött iskolabuszok — ám a helyszín ezúttal nem Izrael, hanem New York egyik külvárosa. Williamsburg a világ második legnépesebb zsidó települése, amelyet az amerikai metropoliszban csak a „babák fővárosaként” emlegetnek. A városrészt birtokba vevő hászid zsidók az egykor Magyarországhoz tartozó Szatmárnémetiből származtatják magukat, gyökereik emlékét életben tartva pedig még ma is büszkén hegedülik a „Sol a kokosh”-t.

Williamsburgi életkép. A zsidó városrész lakosságának körülbelül hetven százaléka kiskorú Fotó: A szerző felvétele

A One World Trade Centertől, azaz a 2001. szeptember 11-én lerombolt ikertornyok helyére emelt épülettől kőhajításnyira található Chinatown és a Little Italy – azaz a kínai és az olasz negyed – a turisták kedvelt célpontja New Yorkban, de kevesen merészkednek át a Brooklyn híd túloldalára.

Pedig mindössze az East River és néhány kilométer választja el az ikonikus felhőkarcolóktól zsúfolt Manhattan modern forgatagától Williamsburgot, amelyet sokan a világ második legnépesebb zsidó településének tartanak.

A brooklyni városrész nevét viselő hídon áthaladva szélsebesen változik meg a metrókocsik utazóközönsége. A színes, nyárhoz illően lenge ruhakölteményeket viselő tömeget strájmli szőrmekalapot és hosszú, sötét selyemkaftánt viselő pajeszos férfiak, valamint visszafogott, a térdet gondosan takaró szoknyákat hordó nők váltják fel. – Üdvözöllek egy párhuzamos valóságban! – hangzik a Hewes Street-i megállóban Mike barátom köszöntése, aki ezúttal inkább otthon hagyta a kaftánját, ahhoz tudniillik ma „túl meleg van”.

Williamsburgi életkép. A zsidó városrész lakosságának körülbelül hetven százaléka kiskorú
Fotó: A szerző felvétele

– A férjes asszonyok illemből kalappal vagy kendővel fedik be a fejüket, de legalábbis annak egy részét, mert a szabadon lévő hajat a meztelenség egyik formájának tekintik – magyarázza a helyi szokásokat kísérőm, akinek elmondása szerint a közösséget rendkívül szigorú vallási előírások kötik.

A városrészt elsősorban a mai Románia területén található Szatmár megyéből elszármazott hászid zsidók leszármazottai, illetve az egykori szatmárnémeti rabbi, Teitelbaum Joel későbbi brooklyni követői népesítik be, akiket a XX. század tragikus közepéig ezer szál kötött a magyar kultúrához.

A szatmári haszidizmus a legjelentősebb ortodox zsidó felekezetnek számít, napjainkban főleg az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Izrael­ben élnek a követői, és máig a Teitelbaum rabbidinasztia tagjai irányítják. Az öröklés azonban nem zajlott konfliktusmentesen. Teitelbaum Joel 1979-ben bekövetkezett halála után ugyanis unokaöccse, Mózes állt a közösség élére, aki azonban nem az öröklési sorrendben következő idősebb fiát, Áront, hanem Zelmant jelölte ki utódjául.

A Mózes 2006-os halála óta eltelt több mint két évtized pedig nem volt elegendő a konfliktus felszámolásához. Még ma is tart a viszály a testvérek és követőik között, amelynek következtében Williamsburg vezető rabbija Zelman lett, míg Áron a New Yorktól 80 kilométerre található Kiryas Joel települést vezeti, ahol szintén sokan tartják magukat magyarnak.

Utóbbiban körülbelül húszezren élnek, Williamsburg magát zsidónak valló lakosságát pedig mintegy hatvanezerre teszik.

– Sokan vagyunk, igaz, a teljes képhez hozzátartozik, hogy a közösségnek körülbelül hetven százaléka iskoláskorú – magyarázza Mike, majd szórakozottan megjegyzi: – Ha itt valami igazán jó bizniszbe szeretnél befektetni, akkor bizony babakocsit vagy gyerekruhát kell forgalmaznod. Elmondása szerint a hászid szülők általánosan nyolc-tíz gyermeket nevelnek, de ismer olyan családot is, ahol tizennyolc éhes szájat etetnek. – Ez ugyan magas szám, de errefelé senki nem jár a csodájukra. Persze Manhattanben nyilván más lenne a helyzet – teszi hozzá.

A szokatlanul nagy gyermekvállalási hajlandóságra néhány éve egész New York rácsodálkozott, akkor mérték ugyanis először a metropolisz egyes területeinek születési arányát. Williamsburg a kiugró eredményeivel minden mást maga mögé utasított, kivíva magának a „babák fővárosa” címet. – Így pótoljuk az előző században elszenvedett vérveszteséget – mondja Mike, miközben a babakocsikat és a sárga iskolabuszokra sorokban várakozó gyerekeket kerülgetjük a széles járdákon.

Egy kóser étterem vitrinüvegén magyar szavakat megpillantva arról faggatom kísérőmet, hogy a magyar gyökerek mennyire töltenek be fontos szerepet a közösség életében. Mike azonban jobbnak látja, ha erről nem ő mesél nekem. Egy közeli barátjához, Joel Laxhoz tartunk ugyanis, aki, bár még sosem járt Magyarországon, rendkívül büszke származására, anyai nagyapja ugyanis egészen az 1930-as évekig a budapesti Dob utcában lakott.

– Üdvözöllek Williamsburgben! – hangzanak el az első magyar szavak, miután Joel ajtót nyit, azonban mielőtt válaszolhatnék, máris figyelmeztet, hogy legnagyobb sajnálatára egyáltalán nem beszéli a nyelvünket. Joel egyébként a közösség egyik megbecsült Tóra-másolója, műhelyébe bevezetve pedig azt is megmutatja, min dolgozik éppen. – Egy kézzel írt Tóra-tekercs egészen pontosan 304 805 írásjelet tartalmaz, amelynek minden egyes karakterét rendkívül pontosan kell lemásolni – magyarázza munkájának lényegét Joel, majd hozzáteszi: ez a rendkívül aprólékos feladat körülbelül másfél évig tart, a jelenlegi munkáját a tervek szerint decemberre fejezi be.

Joel Lax, a közösség Tóra-másolója büszke a magyar származására
Fotó: A szerző felvétele

Bár magyarul nem beszél, valamilyen „örökséget” mégis magáénak tudhat Magyarországról, mondja, majd a falra lógatott hegedűje után nyúl. Joel nagyapja a zene szerelmese volt, tőle tanult meg gyermekkorában hegedülni.

A kedvenc nótája pedig még mindig a „Sol a kokosh”, azaz a Szól a kakas már, amelynek dallamára a mai napig tökéletesen emlékszik, sőt gyermekei­nek is megtanította.