Szól a kakas Brooklynban

Strájmli szőrmekalap és sötét selyemkaftán, visszafogott szürke szoknyák és hajat elfedő kendők, kóser éttermek és tömött iskolabuszok — ám a helyszín ezúttal nem Izrael, hanem New York egyik külvárosa. Williamsburg a világ második legnépesebb zsidó települése, amelyet az amerikai metropoliszban csak a „babák fővárosaként” emlegetnek. A városrészt birtokba vevő hászid zsidók az egykor Magyarországhoz tartozó Szatmárnémetiből származtatják magukat, gyökereik emlékét életben tartva pedig még ma is büszkén hegedülik a „Sol a kokosh”-t.

Williamsburgi életkép. A zsidó városrész lakosságának körülbelül hetven százaléka kiskorú Fotó: A szerző felvétele

A Mózes 2006-os halála óta eltelt több mint két évtized pedig nem volt elegendő a konfliktus felszámolásához. Még ma is tart a viszály a testvérek és követőik között, amelynek következtében Williamsburg vezető rabbija Zelman lett, míg Áron a New Yorktól 80 kilométerre található Kiryas Joel települést vezeti, ahol szintén sokan tartják magukat magyarnak.

Utóbbiban körülbelül húszezren élnek, Williamsburg magát zsidónak valló lakosságát pedig mintegy hatvanezerre teszik.

– Sokan vagyunk, igaz, a teljes képhez hozzátartozik, hogy a közösségnek körülbelül hetven százaléka iskoláskorú – magyarázza Mike, majd szórakozottan megjegyzi: – Ha itt valami igazán jó bizniszbe szeretnél befektetni, akkor bizony babakocsit vagy gyerekruhát kell forgalmaznod. Elmondása szerint a hászid szülők általánosan nyolc-tíz gyermeket nevelnek, de ismer olyan családot is, ahol tizennyolc éhes szájat etetnek. – Ez ugyan magas szám, de errefelé senki nem jár a csodájukra. Persze Manhattanben nyilván más lenne a helyzet – teszi hozzá.

A szokatlanul nagy gyermekvállalási hajlandóságra néhány éve egész New York rácsodálkozott, akkor mérték ugyanis először a metropolisz egyes területeinek születési arányát. Williamsburg a kiugró eredményeivel minden mást maga mögé utasított, kivíva magának a „babák fővárosa” címet. – Így pótoljuk az előző században elszenvedett vérveszteséget – mondja Mike, miközben a babakocsikat és a sárga iskolabuszokra sorokban várakozó gyerekeket kerülgetjük a széles járdákon.

Egy kóser étterem vitrinüvegén magyar szavakat megpillantva arról faggatom kísérőmet, hogy a magyar gyökerek mennyire töltenek be fontos szerepet a közösség életében. Mike azonban jobbnak látja, ha erről nem ő mesél nekem. Egy közeli barátjához, Joel Laxhoz tartunk ugyanis, aki, bár még sosem járt Magyarországon, rendkívül büszke származására, anyai nagyapja ugyanis egészen az 1930-as évekig a budapesti Dob utcában lakott.

– Üdvözöllek Williamsburgben! – hangzanak el az első magyar szavak, miután Joel ajtót nyit, azonban mielőtt válaszolhatnék, máris figyelmeztet, hogy legnagyobb sajnálatára egyáltalán nem beszéli a nyelvünket. Joel egyébként a közösség egyik megbecsült Tóra-másolója, műhelyébe bevezetve pedig azt is megmutatja, min dolgozik éppen. – Egy kézzel írt Tóra-tekercs egészen pontosan 304 805 írásjelet tartalmaz, amelynek minden egyes karakterét rendkívül pontosan kell lemásolni – magyarázza munkájának lényegét Joel, majd hozzáteszi: ez a rendkívül aprólékos feladat körülbelül másfél évig tart, a jelenlegi munkáját a tervek szerint decemberre fejezi be.

Joel Lax, a közösség Tóra-másolója büszke a magyar származására
Fotó: A szerző felvétele

Bár magyarul nem beszél, valamilyen „örökséget” mégis magáénak tudhat Magyarországról, mondja, majd a falra lógatott hegedűje után nyúl. Joel nagyapja a zene szerelmese volt, tőle tanult meg gyermekkorában hegedülni.

A kedvenc nótája pedig még mindig a „Sol a kokosh”, azaz a Szól a kakas már, amelynek dallamára a mai napig tökéletesen emlékszik, sőt gyermekei­nek is megtanította.