Trump arról is beszélt Biarritzban, hogy „komoly tárgyalások kezdődnek” hamarosan Washington és Peking között kereskedelmi vitáik megoldására, miután az Egyesült Államok kapott két „nagyon jó telefonhívást” Kínából, a másodikat vasárnap este. Nem említette, hogy közvetlenül ő beszélt-e Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A kínaiak meg akarnak állapodni – mondta, és szerinte ez sikerülni is fog.
Az amerikai elnök a csúcstalálkozó befejeztével kijelentette, hogy a világ iparilag legfejlettebb hét ország tömörítő országcsoport tagjai előreléptek minden tárgyalási témában, még Iránnal kapcsolatban is, egységet érez közöttük. Mind a hét ország ellenzi, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert – magyarázta. „A találkozó nagyon jó és sikeres volt” – állapította meg.
A Reuters hírügynökség értékelése szerint az amerikai elnök úgy távozik a csúcstalálkozóról, hogy megadta az esélyt a diplomáciának Iránnal kapcsolatban.
Trump azonban újfent hangoztatta elégedetlenségét azzal, hogy az európai országok nem veszik át az Egyesült Államok kurd szövetségeseitől az Iszlám Állam dzsihadista szervezet Északkelet-Szíriában fogva tartott tagjait, pedig többségük európai országból ment harcolni a térségbe, így ez a helyzet nem igazságos az Egyesült Államokkal szemben. Ebben a kérdésben nincs megállapodás Washington és az európaiak között – mondta.
Trump ezután négyszemközti megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral. Ennek végeztével ismét a nyilvánosság előtt dicsérte őt. „Kiváló asszony, mindenhez jól ért, jobban, mint a legtöbb ember” – mondta. Arra a kérdésre, nem szomorú-e amiatt, hogy nemsokára távozhat hivatalából az egyetlen női vezető a G7 csoportban, azt mondta: nem csodálkozna, ha tovább maradna hivatalában, mint arra egyesek számítanak.
Macron: Megteremtődtek a feltételek a találkozóra és a megállapodásra az amerikai és az iráni elnök között
A francia köztársasági elnök ezt Donald Trump amerikai elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján mondta hétfőn a délnyugat-franciaországi találkozó helyszínén.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!