Európa nem kér INF-fegyvert

Nemrég pár nap leforgása alatt négy ország is fegyverkísérletet hajtott végre. Miközben a világot általában az észak-koreai és az iráni lépések foglalkoztatják – Phenjan kedden is rakétákat indított –, az Egyesült Államok már pár héttel az INF-szerződés felmondása után közepes hatótávolságú rakétát tesztelt, amire Moszkva is szimmetrikus választ ígért. Egyesek máris új fegyverkezési versenyről beszélnek. Veszélyesebbé vált-e a világ az INF-szerződés felmondása nyomán? — erről kérdeztük Péczeli Anna Kaliforniá­ban élő fegyverkezéskutatót (kis képünkön), a Stanford Egyetem és a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának külső munkatársát.

Egy földi indítású rakétát teszteltek nemrég Kaliforniában. Augusztus óta ezt semmi nem tiltja Fotó: MTI/EPA

Nem titok, egyes NATO-tagállamok szerint Moszkva fenyegetést jelent a számukra. A térképek szerint pedig az orosz rakéták Lisszabon kivételével az összes európai NATO-fővárost el képesek érni. Az oroszok eközben úgy vélik, Washington csapásmérő eszközöket is telepíthet Lengyelországba és Romániába. – A NATO esetében biztos, hogy csakis egy konszenzusos döntéshozatalt követően jöhetnének vissza ezek a fegyverek az európai színtérre, erre azonban kicsi az esély. Ahogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is jelezte, Európa nem kér az INF-fegyverekből. Hasonló reakciók követték az augusztusi amerikai tesztkilövést is, amikor mind a főtitkár, mind pedig orosz diplomaták hangsúlyozták, hogy egyik fél sem akar költséges fegyverkezési versenybe bonyolódni. Az a tény, hogy Oroszország már telepítette INF-fegyvereit, annyiban jelent nagyobb fenyegetést Európa számára, hogy egy esetleges NATO–orosz konfliktus folyamán ezek a fegyverek bizonyos szintű eszkalációs fölényt biztosíthatnak az orosz félnek, illetve növelhetik az orosz nukleáris fenyegetések hitelét – állítja a Kaliforniában élő fegyverkezéskutató.

Mindamellett olvasni a világsajtóban olyan véleményeket, amelyek szerint amerikai részről nem az oroszok miatt, hanem a csendes-óceáni kínai fegyverkezés ellensúlyozására volt szükség az INF-szerződés felmondására. – Nem, az elsősorban az orosz szerződésszegésre volt reakció. Igaz, hogy Kína arzenálja nagy számban tartalmaz INF-fegyvereket, és Washingtonnak katonai előnye származhat abból, hogy ez a fegyverrendszer újra elérhető számára a csendes-óceáni térségben, mégsem elsősorban Peking állt a felmondás hátterében – állítja Péczeli Anna. Azzal is foglalkozik ma a külpolitikai szakma, hogy minek van nagyobb elrettentő ereje, egy szerződésnek-e vagy az aktív párbeszédnek? Egon Bahr – Willy Brandt egykori német kancellár jobbkeze – legalábbis úgy tartotta, ahol tárgyalnak, ott nem lőnek. Számítana-e vajon ebből a szempontból Oroszország visszaengedése a G8-ak keretébe? – Nem valószínű, hogy a visszafogadás sokat változtatna a jelenlegi helyzeten, ráadásul veszélyes precedenst teremtene. Oroszországot a Krím félsziget törvénytelen annexióját követően „rúgták ki” a G8-ból. Visszafogadása azt jelentené: a nyugati világ megbocsátotta ezt a lépést, és szemet huny az orosz agresszió felett. Ez hosszú távon csak felbátorítaná Moszkvát – mondta Péczeli Anna.

Még a szovjet–amerikai vetélkedés idején idején sem került sor fegyveres konfliktusra. Mint Péczeli Anna kérdésünkre elmondta, a hidegháború alatt több esetben is rendkívül kiélezett válságra volt szükség ahhoz, hogy belássák a felek: a fegyverzetkorlátozás és a párbeszéd jelenti az egyetlen észszerű utat. Az 1987-es INF- és a későbbi START-szerződés pedig komoly lökést kapott a NATO „kettős határozatát” követően, amikor is az Egyesült Államok megkezdte a Pershing–II ballisztikus rakéták telepítését a szövetségesek területén. Ezek nyolc perc alatt elérhették volna a szovjet fővárost. A megnőtt fenyegetés kényszerítette a feleket a tárgyalóasztalhoz. Több szakértő úgy véli, ehhez hasonló kiélezett helyzetre lenne szükség ahhoz, hogy ismét a fegyverzetkorlátozás kerüljön előtérbe. Oroszország ugyanis jelen állás szerint katonai előnyben van a NATO keleti frontvonalán. Amíg úgy véli, hogy egy konfliktusban gyors sikereket érhet el és a nukleáris zsarolás eszközeivel kordában tudja tartani az eszkalációt, addig nem valószínű, hogy bármilyen megállapodást vagy kezdeményezést komolyan venne. De a másik térfélen is problémát jelent a politikai akarat hiánya. Donald Trump elnök és tanácsadói, elsősorban John Bolton rendkívül szkeptikusak a megállapodásokkal kapcsolatban. A mai politikai környezet Washingtonban – a szenátusi republikánus többséggel – szintén nem kedvez a fegyverzetkorlátozási egyezményeknek. De lehetőséget teremt az európaiaknak, hogy kitalálják, az Európát is érintő, ámde kudarcba fulladt megállapodások helyett milyen új mechanizmusokkal akarják biztosítani kontinensünk békéjét.