
Fotó: MTI/EPA/Will Oliver
Habib elmondása szerint korábban maga is konzervatív szavazó volt, de kiábrándult a brexit kezelési módjából, ezért csatlakozott Farage-ékhoz. Mint mondta, a tory brexit-párti szövetség léte a kilépést követően persze mindenképp értelmét veszti majd. Arra a felvetésre, hogy demokratikusnak tartja-e a londoni parlament ülésszakának berekesztését, Habib úgy fogalmazott: mivel a testület három év alatt sem volt képes bármit is letenni az asztalra brexit ügyben, teljesen mellékes kérdés, hogy jelenleg ülésezik-e. – A parlament jelenlegi összetételében, finoman szólva is, belebukott a feladatba. Szerintem nincs különösebb jelentősége az öthetes szünetnek – tette hozzá, azt hangoztatva: a demokrácia elleni gyomros különben sem Boris Johnson miniszterelnök lelkén szárad, hanem a londoni ellenzékén, amely megszavaztatta a rendezetlen kilépést tiltó törvényt.
– A jogszabállyal ugyanis azt sugalljuk Brüsszelnek, hogy gyakorlatilag bármilyen alkut hajlandók vagyunk elfogadni – vélte.
Habib a Magyar Nemzetnek nyilatkozva arról is beszélt: londoni kilépéspárti politikusként egyelőre nincsen negatív tapasztalata a brüsszeli és strasbourgi munkával kapcsolatban, eddig „mindenki kedves” vele uniós berkekben. Szerinte ugyanakkor tény, hogy az európai parlamenti képviselői feladatai nem feltétlenül igénylik, hogy rengeteg időt töltsön az EP-ben. Az unióról amúgy is megvan a véleménye.
– Az EU-t frusztrálja a brit kilépés, a projekt elleni támadásként beszélnek a brexitről. Mondjon bárki bármit, ez nem egy demokratikus intézmény, kizárólag a saját maga által megálmodott demokráciafogalom keretein belül gondolkozik. Azt hiszem, ezt egy magyar újságírónak nem kell részletesen magyaráznom – hangoztatta.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!