Hasonlóképp migrációs nézetkülönbségek terhelik Emmanuel Macron francia elnök és Párizs szocialista polgármesterének, Anne Hidalgónak a kapcsolatát. Hidalgo 2016-ban még szép reményekkel nyitotta meg sorban a hajléktalan menekülteknek a szállókat, ezek azonban hónapokon belül megteltek. Már 2018 tavaszán óriási problémát jelentett, hogy a fedél nélküli bevándorlók a csatornák partján vertek tábort.
Ma is 1200-1500 hajléktan migráns él Párizs utcáin. Míg Macron elnök a napokban ismét szorgalmazta, hogy Franciaországot kevésbé vonzóvá tegyék a menedékkérőknek, Hidalgo szerint az államfőt egész egyszerűen nem érdeklik a segítségre szorulók. A főpolgármester elsősorban több anyagi forrást várna a migrációs helyzet orvoslására.
Akárcsak a francia fővárosnak, az olasz Rómának is első alkalommal van női polgármestere. Virginia Rattinak kedvezett a friss baloldali fordulat: maga is az elitellenes, baloldali Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa, a korábban hatalmon lévő, jobboldali Ligával máig konfliktusos a viszonya. Matteo Salvini, a Liga első embere épp a napokban hirdetett demonstrációt a szerinte tehetségtelen római főpolgármester ellen.
A bírálók – így Salvini – szerint Raggi tehet a várost ellepő szemétkupacokról, ráadásul beszámolók szerint a helyi tömegközlekedés állapota is egyre rosszabb. Az M5S politikusa azzal kezdte polgármesteri mandátumát, hogy ellehetetlenítette a város pályázatát a 2024-es nyári olimpiára és paralimpiára. (Hazai párhuzam: itthon az ellenzéki Momemtum robbant be a köztudatba egy, a 2024-es rendezést ellenző kampánnyal.)
London, Berlin, Párizs és Róma mellett Bukarest, illetve Bécs tartoznak a baloldali politikusok vezette legnagyobb uniós városok sorába. Mindkettőre igaz, hogy az utóbbi években egyre zöldebbé váltak – ellentétben Madriddal. A spanyol főváros ma – a budapesti vezetőváltás után – egyedülálló helyzetben van a legnagyobbak között, mert a néppárti José Luis Martínez-Almeida áll az élén.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!