Magyar Leventének, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának napközben adott nyilatkozata szerint tragédiával ér fel az Európai Unió Tanácsának döntése, amellyel az unió végleg elvesztette, „porig rombolta” hitelességét a két ország szemében. Kiemelte, minden eszközzel kézzelfogható közelségbe kell hozni Albánia és Észak-Macedónia uniós tagságát, elkerülendő egy esetleges éles konfliktus kialakulását.
A tárgyalások részleteit ismerő források szerint Franciaország hevesen ellenállt annak, hogy megkezdjék Észak-Macedóniával a csatlakozási tárgyalásokat. Párizs úgy vélekedett, a tárgyalások megkezdése előtt az országnak még számos reformot kell végre hajtania.
Mint közölték, a csatlakozási tárgyalások megkezdését támogató országok szerint „a franciák a tűzzel játszanak”, ugyanis a halasztás veszélyeztetheti a régió stabilitását. Diplomaták szerint az ország számos reformot végrehajtott már az EU kérése alapján, ideértve a Észak-Macedónia nevének megváltoztatását annak érdekében, hogy hosszú vitának vessen véget a szomszédos Görögországgal.
„Reméljük, hogy Franciaország végül, egyetértve az európai törekvésekkel, csatlakozik csatlakozást támogatókhoz Észak-Macedónia ügyében. A tét az EU bővítési politikájának és a Balkán európai perspektívájának megmentése ” – fogalmazott az uniós tisztviselő.
Az Albániáról folytatott vitán Franciaországon kívül más országok, köztük Hollandia és Dánia is szkeptikusnak mutatkozott az ország belpolitikai instabilitása, a szervezett bűnözés, és bizonyos reformok elmulasztása miatt.
Tytti Tuppurainen a találkozót követően tartott sajtóértekezletén beszámolt arról is, hogy Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója tájékoztatta a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) után az unióban maradó tagországok képviselőit a tárgyalások állásáról.
Elmondása szerint Brüsszel és London között intenzív tárgyalások folynak a kilépési megállapodásról, az Európai Tanács csütörtökön kezdődő, kétnapos csúcstalálkozóján tervezett elfogadása érdekében. Tájékoztatás szerint az uniós főtárgyaló véleménye szerint a megegyezés nagyon nehéz, de még mindig lehetséges a csúcstalálkozót megelőzően.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!