Boris Johnson brit miniszterelnök a brexitről döntő népszavazáson kifejezett népakaratot igyekszik teljesíteni, és ezért őt nem támadni kellene, hanem inkább tiszteletet érdemel – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Londonban.
Szijjártó Péter látogatásának programjában kétoldalú tárgyalások szerepelnek a brit kabinet több magas rangú tagjával, köztük Dominic Raab külügyminiszterrel és Steve Barclay brexit-ügyi miniszterrel.
A magyar közmédiának adott nyilatkozatában kijelentette: Magyarország igazságtalannak tartja azokat a támadásokat, amelyek a nemzetközi sajtó részéről érik a brit kormányfőt. Magyarország érdeke az, hogy minden olyan körülményt kiszűrjön, amely a későbbi együttműködést nehezítené – tette hozzá.
„Láttuk korábban, hogy például az amerikai elnökre kifejtett európai médianyomás milyen kihívásokat teremtett az európai-amerikai kapcsolatokban, és ezt most jó lenne elkerülni” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A magyarok jogai nem sérülhetnek a brexit után sem
A külgazdasági és külügyminiszter, aki a brit kabinet több magas rangú tagjával tárgyal, köztük Dominic Raab külügyminiszterrel és Steve Barclay Brexit-ügyi miniszterrel, a magyar közmédiának nyilatkozva kijelentette: Magyarország célja annak a korábbi megállapodásnak az érvényben tartása, amely azt mondja ki, hogy a Brexit formájától függetlenül kölcsönösen garantálni kell az állampolgárok jogosultságait, függetlenül attól, hogy az Európai Unióban vagy az Egyesült Királyságban élnek.
„Mi a házi feladatunkat elvégeztük, hiszen az idén elfogadtuk azt a jogszabálycsomagot, amely garantálja a Magyarországon élő britek jogait (a Brexit-folyamat) bármilyen kimenetele esetén” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen az Egyesült Királyságban laknak, a brit EU-tagság megszűnése után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett jogi státusért – vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.