
A magyar külügyminisztérium oldala az ünnepi időszakban egyébként fokozott körültekintésre biztat. Mint írják, bár nem érkeztek hírek a terrorfenyegetettség szintjének növekedéséről, a korábbi tapasztalatok alapján az európai karácsonyi vásárok és az azokhoz hasonló rendezvények célpontjai lehetnek támadásoknak. Főleg az uniós berkekben él még élénken a tavaly, a strasbourgi karácsonyi vásárban elkövetett merénylet emléke. Akkor – épp az Európai Parlament plenáris ülésének idején – egy iszlamista fegyveres öt emberrel végzett a város központjában. A férfit nem sikerült időben elkapni, így alig két héttel karácsony előtt 48 órás hajsza vette kezdetét Strasbourgban és környékén. Ugyancsak emlékezetes, hogy 2016 decemberében, szintén napokkal az ünnep előtt egy berlini karácsonyi vásáron történt gázolásos terrortámadás, amelyben tizenkét ember vesztette életét. A német városokat ekkor betontömbökkel kezdték védeni, majd a módszer a kontinens számos településén visszaköszönt.
Brüsszelben, az Európai Unió szívében is akadnak látványos és valóban tömegeket vonzó karácsonyi vásárok, amelyektől az embert a bizonyosan létező fenyegetettség sem riasztja vissza. Itt nem felfegyverzett katonák járnak-kelnek a nézelődők között, hanem civil ruhások. A gázolásos merényletek ellen Európa-szerte telepített betontömbök sem jellemzők: a belga főváros központjában, a főtér környékén amúgy sincs autós forgalom. Azt azonban mégsem jelenthetjük ki, hogy teljes nyugalomban élvezhetjük a vásárfiát. Ha nem is a potenciális merénylők, de a tolvajok megnehezítik a dolgunkat. Saját tapasztalat: hátizsákkal nem is érdemes az adventi ünnep környékére tévedni, gyakorlatilag öt percen belül idegen kezet találunk a táskánk cipzárján. A fényképezőgépekkel sem lehetünk sokkal szerencsésebbek: „véletlenül” azok is játszi könnyedséggel kerülnek le a vállról. Egyébként – ha nem lenne sajnos magától értetődő – erre a kockázatra is külön figyelmeztet a Külügyminisztérium. „A sűrű tömegben különösen nagy a kockázata a zsebtolvajlásnak, ezért kérjük, fokozottan vigyázzanak értékeikre, irataikra” – írják. És hogy bizonyosan belgiumi, esetleg kifejezetten brüsszeli jelenségről lenne szó? Biztosan nem.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!