Megszokottá vált Európában a folyamatos válsághelyzet

Trendeket lehet és érdemes is felvázolni, ha azt akarjuk tudni, mire számíthatunk 2020-ban a nagyvilág színes forgatagában.

Kimentett afrikaiak útban Olaszország felé egy civil hajó fedélzetén. Sem az elsők, sem az utolsók Fotó: Juan Medina Forrás: Reuters

Egy-egy eseményt nehéz kiemelni, amely a jövendőt meghatározza, de trendeket lehet és érdemes is felvázolni, ha azt akarjuk tudni, mire számíthatunk 2020-ban a nagyvilág színes forgatagában. Mivel jósolni nemigen lehet, s az emberi tényező nagyon sokban befolyásolja az egyes eseményeket, így logikátlanná, irracionálissá is válhat a világ, de egyes stabil folyamatok nem állíthatók meg egyszerű döntések segítségével. Ilyen például a nemzetközi migráció.

A folyamat 2015 óta tart, azóta képtelen Európa politikailag is kezelni az áradatot, egyedül a technikai megoldások jelentenek valamilyen segítséget, hogy ideig-óráig sikerüljön feltartóztatni a tömeget. Hullámzik a migrációs nyomás, időnként szinte megállni látszik, majd hirtelen feltorlódik a sok ezer ember, s ostromállapot alakul ki a határvidéken. Mivel máig nem tisztázott a politikai elit és az illegális migrációt szervező maffia kapcsolata, a megoldás sem látszik, még halványan sem. Az viszont feltétlenül kijelenthető, hogy ahogy 2019-ben, úgy 2020-ban sem várhatunk mást, mint az áradat további folyását, a vitákat, a vádaskodásokat és vélhetően aprócska sikereket és kudarcokat a kezelés tekintetében.

Törökország kulcsszereplője szinte az összes ezzel kapcsolatos viszálynak, vélhetően nem is fogja kiengedni a kezéből a kezdeményezést, hadserege és NATO-tagsága révén ráadásul nemcsak szóban tud hadakozni, hanem fizikailag is le tudja tenni a török csizmákat a megfelelő országba, lehet ez Líbia vagy Szíria. Minthogy minden mindennel összefügg, a háborúskodást is meg kell indokolni, így Líbia esetleges újabb vérbe borulása újfent összekapcsolható majd a migrációval, s egy ottani háborút hatására újra megerősödhetnek a hangok, hogy a menekülteknek menedéket kell nyújtani az öreg kontinensen.

Mindez történik akkor, amikor Afrika régóta várt, de soha be nem következett gazdasági előretörése valóban küszöbön áll. A dinamikusan fejlődő és stabilizálódó országok fel is tudják szívni a migránsok nagy részét, legyen szó akár Nigériáról vagy Etiópiáról, amelyek forradalmi változásokon mennek keresztül. Ezek az afrikai gigászok ugyanakkor nemcsak befogadnak, de ki is bocsátanak migránsokat, s időbe telik, amíg az ottani tömegeknek vonzóbb lesz Olaszországnál Ghána. Ez pedig nem egyetlen év alatt fog megvalósulni, hanem inkább évtizedek kellenek hozzá, valamint tudatos európai befektetések, ázsiai tőke, amerikai ötletek és afrikai megvalósítás. Ezeket összetéve pedig látható, hogy egy nagy adag szerencse is elkél, hiszen a nagyhatalmak nem fogják otthagyni kiválóan pénzelő afrikai gyarmataikat, így mikor Nyugat-Afrikáról beszélünk, tudnunk kell, hogy amerikai és francia csizmák egyaránt tapodják a sivatag homokját a szinte csak névleg független Száhel-övezetbeli országok katonái mellett. A régi bilincseket pedig nagyon nehéz és nagyon drága lerázni.

Az amerikai katonák maradása nem kézenfekvő, főleg úgy nem, hogy a tengerentúlon választási év jön, és a négyéves Trump-éra akár folytatódhat is. Az évet a kampány fogja jellemezni, ahogy közeledik november 3., az elnökválasztás napja, úgy válik egyre hisztérikusabbá a sajtó.

Kimentett afrikaiak útban Olaszország felé egy civil hajó fedélzetén. Sem az elsők, sem az utolsók
Fotó: Reuters

Donald Trump szinte teljes médiaellenszélben vezette az Egyesült Államokat, és ha csak a szigorú számokat nézzük, nem is rosszul, gazdaságilag Amerika remekül teljesít, bár az is igaz, hogy a nemzetközi szerepvállalása jelentősen visszaesett. A természet törvényeinek megfelelően a kivonulást követő vákuumba mások nyomulnak be, akár a ­kí­naiak, akár az oroszok, akár az ­indiaiak, akár valamely európai ország. Ez pedig alaposan át tudja rajzolni a térképeket, az erőviszonyokat, a jövő kilátásait. Ahogy persze az is, hogy Donald Trump ­tud-e újrázni az elnöki székben.

Az amerikai sajtó liberális része – amely egyértelmű túlsúlyban van – negyedik éve várja azt, hogy Trump megbukik, hogy összeomlik az ország, és egy fabatkát se adott volna a milliárdos sikeréért. Ha november 3-át követően Trump ismét győzni tud, az nemcsak azt mutatja meg, mennyire félrekezelte a sajtó az amerikai politikai helyzetet, de azt is, hogyan csökkent a média befolyása az emberekre. Természetesen ebben az ügyben nagyon fontos az emberi tényező, a demokraták egyáltalán nincsenek olyan jó formában, mint azt mutatni akarják magukról, s még előttünk áll a nagyon sok sebet felszakító elnökjelölt-választó procedúra.

Ahogy a bukmékerek négy éve szinte egy vasat se fizettek volna Hillary Clinton győzelméért, annyira biztos volt mindenki a sikerében, úgy most is minden megtörténhet.

De ez nem meglepő. Hiszen az Amerika.